back to top
2025. február 10., hétfő

heti érdekes

Friss cikkek  

Csapatépítő disznóvágást szervezett a Tiszaalpári Gazdakör

Második alkalommal rendezett disznóvágást a Tiszaalpári Gazdakör. A közel két mázsás állat több, mint száz embernek biztosított reggelit, ebédet, de még vacsorát is. A gasztronómiai programot a helyi vadászháznál bonyolították le.

Majd nem pontosan két évvel ezelőtt alakult meg a Tiszaalpári Gazdakör. Elnöknek Győri Pétert választották, aki ez elmúlt időszakban jól összefogta a helyi gazdákat, és már két sikeres traktoros napot is rendeztek a település határában.

– Amikor először szerveztük meg a Tiszaalpári Traktoros Napot, azután vetődött fel az az ötlet, hogy össze kellene állnunk valamilyen szervezetbe. Úgy gondoltuk, hogy az lenne a legjobb, ha gazdakört alapítanánk, mert akkor az Agrárkamara is tudna bennünket támogatni. Most már volt egy lezárt évünk, így pályázni is tudtunk, és bízunk abban, hogy ez sikeres lesz. Negyvenöt taggal rendelkezünk, de van közöttünk olyan, akinek nincs is föld területe. Ez azonban nem kritérium, mondta Győri Péter.

Ez első traktoros nap után arra gondoltak, hogy kellene egy csapatépítő programot szervezni. Így jött a disznóvágás ötlete, ami már az elmúlt évben is sikeres volt. 2024 év őszén két napos kirándulást szerveztek Tokaj hegyaljára, ami nagyon jól sikerült.

A gazdakör a mostani disznóvágásra megvásárolta a százkilencven kilós sertést, amit saját maguk dolgoztunk fel. Az eseményre nem csak a tagjaikat, családtagjaikat, de a támogatóikat is meghívták, ezzel is megköszönve nekik a támogatásukat, amit a traktoros nappal kapcsolatban kaptak tőlük. Meghívták Ágoston Béla polgármestert, Menyhárt Anett jegyzőt és a képviselő-testület tagjait is, akik közül csak ketten hiányoztak, egyéb elfoglaltságuk miatt.

Győri Péter elmondta még, hogy lesz folytatása, nem csak a traktoros napnak, ami minden valószínűség szerint ebben az évben is augusztus első hétvégéjén lesz, de a disznóvágásnak is, amit 2026 januárra terveznek. Véleménye szerint az elmúlt két év alatt sikerült egy baráti gazdakört létrehozni, akik összetartanak és jól érzik magukat egymással. Az elnök hangsúlyozta, hogy a sors az elmúlt időszakban nem kedvezett a tiszaalpári gazdáknak, mert sok pofont kaptak. Éppen ezért, egy ilyen rendezvényen, mint amilyen a mostani disznóvágás is, egy kicsit elengedik magukat, jót beszélgetnek, és jól érzik magukat.

A disznóvágáson a bölléri feladatokat Papp József vállalta magára, de többen is segítettek neki abban, hogy ez a nap sikeresen végződjön, és mindenki jól érezze magát. Gondoltak a régi disznóvágásokra is, és a perzselést nem csak a már megszokott gázperzselővel, de egy régebbi, ötven, hatvan évvel ezelőtti fatüzelésű, és kézzel hajtott eszközzel is besegítettek. Az esemény érdekessége volt, hogy Papp József feleségének most volt a születésnapja, amit a gazdák nem felejtettek el, és egy tálca süteménnyel köszöntötték fel.

A disznóvágás étel kínálatban szerepelt hagymásvér, sült máj és sült hús, reggelire, ebédre pedig orjaleves, töltöttkáposzta, és természetesen hurka és kolbász. Az italok közül pedig az elmaradhatatlan pálinka, meleg tea és a forralt bor fogyott a legjobban. Nem feledkeztek el a desszertről sem, mert különböző rétes is az asztalra került, csak úgy, mint a grillázs torta, ami stílszerűen sertéseket ábrázolt, gazdakör felirattal.

Kapcsolódó cikkek