A Magyar Labdarúgó Szövetség már korábban elkészítette a Merkantil Bank Liga NB II-es labdarúgó bajnokság sorsolását, de az csak nem régen vált ismertté, hogy a csapatok milyen napon és hány órakor kezdik a mérkőzéseiket.
Amint az ismert, az elmúlt években a másodosztályú csapatok – egy-két kivételtől eltekintve – vasárnap játszották a bajnoki mérkőzéseiket. Az MLSZ most lehetőséget biztosított arra, hogy a csapatok választhattak, hogy a hétvégi mérkőzéseiket melyik napon akarják lejátszani, szombaton, vagy vasárnap. Televíziós közvetítés esetén ez hétfői napon is lehet. A Tiszakécskei LC úgy döntött, hogy nekik a szombati nap a szimpatikusabb, így az összes őszi hazai mérkőzésüket ezen a napon fogják játszani.
Mivel július utolsó hétvégéjén már elkezdődik a pontvadászat, a klub szurkolói az első hazai mérkőzést szombaton este láthatják a Szeged-Csanád Grosics Akadémia ellen. A kezdési időpont pedig 19 óra lesz. A Tiszakécskei LC első öt hazai mérkőzése ugyan ebben az időpontban fog kezdődni. Ezt követően következik két 17 órás kezdés, majd pedig szintén két 15 órakor kezdődő hazai találkozó. Az idegenbeli mérkőzések természetesen más időpontokban lehetnek és lesznek is.
Az külön érdekesség, hogy a másik megyei NB II-es csapat a Kecskeméti TE is a szombatot választotta hazai játéknapnak, de így van ezzel a legtöbb másodosztályú csapat is. Mindössze néhányan maradtak meg a vasárnapi hazai kezdés mellett. A két megyei csapat rangadóját mindjárt a második fordulóban fogják megrendezni Kecskeméten a Széktói Stadionban, aminek a kezdési időpontja 19 óra lesz.


