Hárman sérültek meg, közülük egy személyt a mentőhelikopter szállított el, amikor összeütközött két személygépkocsi Tiszaalpár külterületén, a 4625-ös út és a Kecskeméti utca kereszteződésénél hétfőn délelőtt.
Információnk szerint a kék színű autó Kiskunfélegyháza irányába haladt, amikor egy jobbra ívelő kanyarban a neki jobbról – egy mellékútról – érkező szürke gépkocsi kihajtott elé. A kék autós fékezett, de ennek ellenére összeütköztek. Ettől a szürke kocsi az útszéli árok mellé sodródott, míg a kék színű autó megpördülve, az út közepén állt meg.
A helyszínre egy mentőhelikopter és három mentőautó érkezett, úgy tudjuk, hogy a szürke autóból egy férfit és egy nőt a tűzoltók emeltek ki kézi erővel, a női utast mentőhelikopter szállította el. Az autót vezető férfit és a másik gépkocsit vezető férfit is men
tőautóval vitték kórházba.
A súlyosan sérült női utas férje elmondta, hogy a felesége Tiszaalpárra ment volna tápot venni és az orvoshoz, majd, amikor a kocsival elindultak, utána hallotta a nagy csattanást. Nem tudta, hogy felesége mennyire sérült meg, de azt látta, hogy újraélesztik.
Egy másik ott lakó férfi pedig azt mondta, hogy ott nagyon gyorsan mennek az autók és nem tartják be a sebességet.
A kiskunfélegyházi hivatásos tűzoltók az emberek mentése után áramtalanították a járműveket, ahol az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. A baleset pontos körülményeit és a felelősség kérdését a rendőrség vizsgálja.


