A vármegyei másodosztályú labdarúgó bajnokság 11. fordulójában a Nyárlőrinci LSC a Kerekegyházi SE-t fogadta. A két csapat mindig nagy mérkőzést vív egymással, álljanak is bárhol a tabellán. A mostani találkozójuk is három esélyes volt, de végül a hazaiak magabiztos győzelmet arattak.
A találkozó előtt a két csapat között mindössze két pont volt a különbség. A kerekegyháziak, a találkozó előttig lejátszott kilenc mérkőzésből (eggyel kevesebb találkozójuk volt, mint a Nyárlőrincnek), hatot megnyertek, két alkalommal döntetlent játszottak, míg egyszer vesztesként hagyták el a pályát. Így húsz pont állt a nevük mögött.
A Nyárlőrinc a tíz mérkőzéséből hatot megnyert, négy alkalommal pedig vereséget szenvedett. Ez pedig tizennyolc pontot jelentett a számukra. Így a két csapat között két pont volt a különbség. Hazai győzelem estén megelőzték volna a vendégeket. Ilyen előjelek mellett kezdődött a találkozó.
Jól kezdte a mérkőzést a haza csapat, mert már a 3. percben Kovács Mihály jobb oldali beadását Bali Gábor fejelte a kapuba 1-0. Válaszként Gogolák Milán lőtt közelről, de Juhász hárított. A 23. percben majd nem ugyan olyan gólt lőtt a Nyárlőrinc, mint a 3. percben, csak ezúttal Nagy Levente adott be szintén a jobb oldalról, Bali pedig nem fejjel, hanem lábbal jutta
t a labdát a kapuba 2-0. Bő félóra telt el a játékidőből, amikor Sáfrány Dávid egy előre vágott labdával megindult, lerázta védőjét, de lövését Hefler Gergő szögletre ütötte. Az első félidő utolsó percében Sáfrányt buktatták a tizenhatoson belül, amiért büntető járt. A tizenegyest Nagy Levente a jobbra mozduló Hefler mellett a bal alsó sarokba lőtte 3-0.
A második félidő elején is szintén a nyárlőrinciek voltak aktívabbak. A 67. percben egy kirúgás után Nagy Levente futott el a jobb oldalon, már bent járt a tizenhatoson belül, amikor lőtt. A labda elhagyta volna a játékteret, de Malomsoki közelről a hálóba fejelt 4-0. Ezt követően sűrűsödtek az események. A 71. percben Hefler Endre szabadrúgását védte Juhász. Két perccel később ismét szabadrúgást végezhetett el a Kerekegyháza, mintegy huszonkét méterről. Ezúttal Rózsa Boldizsár állt a labda mögé, akinek a lövése kipattant Juhász melléről pontosan Gáspár Ernő elé, aki közelről nem hibázott 4-1. A 80. percben Németh Norbert és Szakál Zalán összefejelt, mint a két játékosnak vérzett a feje, ezért addig nem léphettek pályára, míg be nem kötötték őket. A 84. percben újabb szabadrúgás következett, csak ezúttal a bal oldalról a Kerekegyháza számára. Ezt is Hefler Endre vállalta magára, és csak úgy, mint az előző pontrúgásnál, ezúttal is kijött a labda Juhászról, Gogolák Milán pedig jó helyen volt és a kapuba passzolt 4-2. Két perccel később Gáspár a tizenhatos előtt keresztbe vitte a labdát, majd fél fordulatból lőtt, de a labda a kapu fölé szállt. A hosszabbítás 94. percében egy kerekegyházi szabadrúgás után Bali kapott kitűnő labdát. Még a saját térfeléről indult, így nem lehetett les. Lefutotta védőjét és Hefler Gergő mellett a kapuba továbbította a játékszert 5-2.
Bali Gábor csapatkapitány: Két ellentétes félidőt láthattak a nézők, az elsőben sokkal jobbak voltunk, és jöttek is a gólok. A második játékrészben az edzettlenségünk kijött, ott a Kerekegyháza volt a jobb. Összességében megérdemelten nyertünk. Nagyon szép teljesítményt nyújtottunk az ősszel, mi lőttük a legtöbb gólt, büszke vagyok a csapatomra.
Polgár Zoltán csapatvezető: Három pontért jöttünk, sajnos nem sikerült. Megpróbáltunk támadólag fellépni, de sok hibát vétettek elől a játékosaink a döntő passzoknál. Gyors kontra gólokat kaptunk, de úgy gondolom, hogy a futballt mi játszottuk. Partiban voltunk a Nyárlőrinccel, kapaszkodtunk a végéig, sajnos ez most így sikerült. Megyünk tovább, csináljuk a dolgunkat. Jövő héten megpróbálunk Szeremlén győzni.
Nyárlőrinci LSC-Kerekegyházi SE 5-2 (3-0)
Nyárlőrinc, vezette: Geleta Mihály (Csorba Gábor, Szaszkó Tiara).
Nyárlőrinc: Juhász – Dezső M., Sáfár, Vojtovics, Kovács M. (Medveczki 80.), Németh N., Sáfrány (Malomsoki 62.), Faragó S., Rimóczi (Ficsor 86.), Nagy L. (Szabó P. 90.), Bali.
Kerekegyháza: Hefler G. – Szakál, Garaci, Pongrácz (Kenderes 66.), Gogolák, Hefler E., Ruzsonik (Kürtösi 56.), Györfi (Kovács S. 54.), Dóka (Pesti 26.), Gáspár E., Rózsa B.
Csapatvezető: Polgár Zoltán
Gólszerző: Bali 3., 23., 94., Nagy L. 45., Malomsoki 67., illetve Gáspár 73., Gogolák 85. percben.

