Ahogy korábban megírtuk Lezsák Sándor a Fidesz-KDNP országos listáján 11. helyen szerepelt, míg Molnárné Dr. Lezsák Anna a 46. helyen. A Fidesz bejelentette az országgyűlési frakcióját, amelynek Lezsák Sándor nem része, azonban a lánya igen. Tegnap Lezsák Sándor a hivatalos oldalán posztolta, hogy Orbán Viktor Lakiteleken járt azon belül az otthonukban fogadták. Bizonyára a lista állításról is szó esett, ami mai nappal hivatalos.

Többen figyelmesek lettek már a tegnapi nap folyamán, hogy az autós csárda előtt biztonsági emberek fekete furgonban voltak láthatóak, ekkor még nem lehetett tudni, hogy Orbán Viktor jelenléte miatt.

Molnárné Dr. Lezsák Annának már a választás előtt kétszer jeleztük írásban az interjú kérelmünket, válasz azóta nem érkezett, azonban az interjú készitése szándékunk természetesen fennáll a lakosság tájékoztatása céljából!


