A Méhek világnapja alkalmából általános iskolások számára kiírt rajzpályázaton első díjat nyert a nyárlőrinci negyedik osztályos Paizs Lukács Gábor. A díját május 20-án az Agrárminisztériumban vehette át.
Minden év május 20-án ünnepeljük a Méhek világnapját, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a méhek és más beporzók nélkülözhetetlen szerepére. A méhek munkája alapvetően meghatározza mindennapi életünket, élelmiszer-termelésünket és természeti környezetünk fennmaradását.
A világnapot az Egyesült Nemzetek Szervezete 2017-ben nyilvánította hivatalossá, a kezdeményezés pedig Szlovéniából indult. Az időpont sem véletlen: május 20-án született Anton Janša, a modern méhészet egyik úttörője.
És miért fontosak a méhek? Nyolcvanhét alapvető haszonnövényünk – többek között az alma, az eper, a paprika, a hagyma, a búza, a kávé és a kakaó – termése függ a beporzástól. Egyetlen házi méh átlagosan napi 7000 virágot látogat meg, és ahhoz, hogy a kolónia, vagy az ember egy kilogramm tápláló mézhez jusson, négymillió virágról kell összegyűjteni a virágport. A virágokat beporzó méhek nélkül az élelmiszer-alapanyagok mintegy fele eltűnne, és milliók élete kerülne veszélybe.
Az Agrárminisztérium az Országos Magyar Méhészeti Egyesülettel közösen rajzpályázatot hirdetett általános iskolás korú gyerekek részére, amire több mint ezer pályamű érkezett. A gyerekek különböző technikákkal készíthették el rajzaikat.
A pályázatra beadta munkáját a Lakiteleki Eötvös Általános Iskola Nyárlőrinci Buzás János Tagintézményének negyedik osztályos tanulója Paizs Lukács Gábor is, aki rajzával első díjat nyert. Az ezzel járó elismerést május 20-án Budapesten az Agrárminisztériumban vehette át.
Paizs Lukács Gábor kéz és rajzügyességét már első osztályos korában észrevette Fajka József tanár. Az ő bi
ztatására kezdett el rajzolni, és nem csak a kötelező óraszámban foglalkozni ezzel a tantárggyal. Az elmúlt évek alatt számtalan rajzott készített, több versenyen is elindult, ahol sikereket ért el. Ez pedig még jobban ösztönözte arra, hogy még többet foglalkozzon kedvenc tantárgyával, így délutánonként is foglalkozott vele Fajka József. Az eredmény pedig most csúcsosodott ki, hogy egy országos rajzpályázaton első helyezést ért el.
Gábor édesanyja Gulyás Tímea elmondta, hogy a Méhek világnapja alkalmából készített pályaművét filctollal, színes és grafitceruzával készítette, több órán keresztül. Gábor egyébként komoly gondolkodású, jó tanuló és a tervei között szerepel, hogy majd az általános iskola elvégzése után művészeti középiskolába szeretne jelentkezni.







