heti érdekes

Friss cikkek  

Fizikálisan erős, elsőosztályú csapat ellen játszott a Tiszakécske

Egymás utáni két nap játszott felkészülési mérkőzést a Tiszakécskei LC NB II-es labdarúgó csapata. A Bükkfürdőn edzőtáborozó gárda ellenfele ezúttal is egy első osztályú csapat volt, még pedig a cseh Brno.

Ahogyan azt Pintér Csaba vezetőedző ígérte a szerdai napon is 60, 30-perces játékidőt kaptak a labdarúgók. Ezúttal azok kezdtek, akik kedden harminc percet játszottak. Nekik most hatvan percig kellett a pályán lenniük, míg a másik sorra félóra várt.

Korán, már a 7. percben gólt szerzett a Brno. Egy bal oldalról beadott labdát Vašulín közelről, mintegy két méterről pöckölt a kapuba 1-0. A 41. percben Usai Nicolas passzolt a jobb oldalon felfutó Kócs-Washbur Eriknek, aki tizenhárom méterről a kapu közepébe lőtt 1-1. Nem sokat, mindössze két percet kellett várni az újabb brnoi találatra. Egy kapura lőtt labdát Kiss Ágoston csak kiütni tudott, ami Saalhoz pattant, aki közelről nem hibázott 2-1.

A 47. percben Kanakimana lemásolta Kócs-Washburn gólját, mert gyakorlatilag ugyan arról a helyről, ugyan olyan pozícióból lőtt a hálóba 3-1. A 60. percben sort cserélt Pintét Csaba. A 71. percben egy rosszul hazaadott labdát Gyenes Ádám elcsípett és a kapust elfektetve szerezte meg csapata második gólját 3-2. A 86. percben egy tizenhatoson belüli szabálytalanság után büntetőhöz jutott a Brno. A tizenegyest a jobbra mozduló Németh Bence mellett Žitný a jobb sarokba rúgta 4-2.

– Egy jó mérkőzést játszottunk a cseh Brno csapatával, akik fizikálisan erősek voltak. Direkt kerestünk ilyen csapatot, hogy fel tudjuk mérni, hogy egy ilyen csapat ellen mire vagyunk képesek. Nagyon intenzíven futballoztak, a mezőnyben többet birtokolták a labdát, de játékban nem vertek meg bennünket. Biztosan lesz majd hasonló csapat a bajnokságban is, ezért is volt jó ez a találkozó. Az mindent elmond a Brno játékáról, hogy a Nyíregyházhát 3-0-ra verték meg, mondta Pintér Csaba.

A vezetőedző elmondta még, hogy Myke Ramos és Bódi Ádám is hamarosan teljes értékű munkát fog végezni. Nem csak ők, de az egész csapat is várja már, hogy be tudjanak szállni a játékba. Terbe Botond is folyamatosan végzi a rehabilitációs edzéseket, rá még legalább két hónap vár, hogy teljesen rendben legyen.

Az még nem dőlt el, hogy pénteken, vagy szombaton lesz-e a következő felkészülési mérkőzés. Az viszont igen, hogy július 11-én a Karcagot fogják majd fogadni a Városi Sportcentrumban.

FC Zbrojovka Brno (cseh) – Tiszakécskei LC 4 2 (2-1)

Tiszakécske kezdő 60 perc: Kiss Á. – Szekér Á. (Pap D. 23.), Heil, Éger Zs., Sós B., Lucas, Varga J., Usai N., Kócs-Washburn, Pataki, Takács T.

Tiszakécske 30 perc: Németh B. – Balla D., Szekér B., Onovo, Milicz P., Horváth E., Budai I., Klemenc P., Gyenes. Zámbó, Wirth.

Gólszerző: Vašulín 7., Saal 43., Kanakinama 47., Žitný 86., illetve Kócs-Washburn 41., Gyenes 71. percben,

Kapcsolódó cikkek