A Merkantil Bank Liga NB II-es labdarúgó bajnokság 13. fordulójában, a Tiszakécskei LC a Gyirmót FC Győr otthonába utazott. A két gárda megosztozott a pontokon.
A két csapat eddig hét alkalommal találkozott egymással, amiből hat gyirmóti győzelemmel végződött, egy alkalommal pedig döntetlen született. Volt tehát miért visszavágni a tiszakécskeieknek.
A Tiszakécske lépett fel kezdeményezően a mérkőzésen. Sorra vezették támadásaikat, de még várni kellett az igazi helyzetekkel. A mezőnyfölényt a szögletek száma is mutatta. A 22. percben góllá érett a vendég fölény. Sós Bence bal oldali beadása után Bódi Ádám lőtt kapura, ami megpattant egy védőn, így Myke Ramoshoz került, aki hat méterről fél ollózva lőtt a kapuba 0-1. A 25. percben találta el első alkalommal a kaput a Gyirmót. Kiss Norbert lőtt 25 méterről, de névrokona Kiss Ágoston a jobb sarokból kiütötte a labdát. A 41. percben Bódi jobb oldali szögletét Ramos fejelte kapura, de a labda fölé szállt. Az első félidőben nem volt olyan akciója a Gyirmótnak, ami kapura ment volna.
Az 57. percben Baranyai a tizenhatos előtt buktatta Miknyóczkit, amiért a játékvezető kiállította, így tíz emberrel folytatta tovább a Tiszakécske a meccset. Berecz szabadrúgást Kiss Ágoston tolta ki. A következő akciónál Kiss Norbert lőtt fölé. Két perccel később tíz emberre fogyatkozott a vendégcsapat. Miknyóczki Ádámot a tizenhatos előtt szabálytalanul szerelte Baranyai Nimród, amiért a játékvezető felmutatta neki a piros lapot. A szabadrúgást Berecz Zsombor végezte el, de Kiss bravúrral védett. A 76. percben Iván Alex lövése Polgár Kristófon megpattant, így Kisnek minden tudására szüksége volt, hogy ne legyen gól. A rendes játékidő utolsó előtti percében Nagy Tamás beadását Kiss Norbert fejelte a jobb alsó sarokba 1-1.
Baranyai Nimród kiállításáig kézben tartotta a Tiszakécske a meccset. A hazaiak próbálkoztak, de a vendégek jól szűrték meg a támadásaikat. Utána viszont egy másik mérkőzés következett. A Gyirmót átvette a játék irányítását és egyre nagyobb nyomást gyakorolt az ellenfelére. A Tiszakécske mindent megpróbált, hogy gól nélkül kihúzza a még hátralévő időt, de ez nem sikerült.
– Az első félidőben a mi akaratunk érvényesült, mi domináltunk, egy gyönyörű góllal pedig vezetést szereztünk. A második játékrészben a hátrányban lévő Gyirmót nagy erőket mozgósított, de az igazi fordulópont a kiállítás után következett be. Azt követően egy teljesen új meccs kezdődött. Ebben az időszakban próbáltuk védeni az eredményt, kevesebbszer jutottunk át az ellen fél térfelére. Nagyon nagy erőket tettek bele ebbe a mérkőzésbe a játékosok. Végül is egy védekezési hibánknak következtében fejes
góllal egyenlítettek a hazaiak. A látottak alapján azt mondom, hogy ott hagytunk két pontot, de a Gyirmóttól pontot hozni nem rossz eredmény, csak a mérkőzés képe alapján más volt a helyzet. A taktikánk, a kiállítás után borult. Szomorúak vagyunk, hogy így alakult, mert csak hat percet kellett volna még kihúznunk, értékelte a mérkőzést Pintér Csaba.
Gyirmót FC Győr-Tiszakécskei LC 1-1 (0-1)
ALCUFER Stadion, 562 néző, vezette: Zimmermann Márió (Mohos Milán, Szabó Dániel).
Gyirmót: Papp L. – Nagy T., Kiss N., Pejovics, Medgyes (Iván A. 73.) – Berecz, Madarász (Vasvári 73.) – Miknyóczki (Kalmár 83.), Rácz (Németh T. 83.), Tollár (Szabó M. 83.) – Novák Cs.
Vezetőedző: Weitner Ádám
Tiszakécske: Kiss Á. – Baranyai, Polgár, Visinka, Milicz (Usai 83.) – Szekér, Varga J. (Kócs-Washburn 95.), Bódi (Terbe 83.), Lucas, Sós (Heil 73.) – Ramos (Takács T. 95.).
Vezetőedző: Pintér Csaba
Gólszerző: Kiss N. 89., illetve Ramos 22. percben.
Kiállítva: Baranyai 57. percben.


