Első alkalommal rendeztek Tiszakécskén nagyszabású nemzetközi citerás találkozót, melyet a Düvő Citerazenekar szervezett. A találkozó lényege nem csak a citerát kedvelők összetartása, hanem emlékezés is volt a két nagy elődre, Zoboki Józsefnére és Pribojszki Mátyásra.
Nem mindennapi élményben volt részük azoknak, akik szeretik a citera muzsikát. A tiszakécskei Arany János Művelődési Központ színháztermében szombaton délutántól több órán keresztül lehetett látni és hallani különböző együttesek ebbéli tudását. Nem kis munkát vállalt magára Sári Györgyi és Ádám Sándor a helyi Dűvő citerazenekar tagjai, akik a szervezést is maguk végezték. Nélkülük a találkozó nem valósulhatott volna meg. Üröm az örömben, hogy a szlovákiai Lukanényei Citerazenekar nem tudott eljönni, így csak a nyárásdi Sarló citerazenekar képviselte a határon túli magyar citerazenekarokat.
A rendezvény fővédnöke dr. Szeberényi Gyula Tamás a térség országgyűlési képviselője volt, aki köszöntötte a fellépőket és a nézőket. Felelevenítette régi erdélyi emlékét, amikor is megkérdezték egy településen, hogy hogyan élnek az ottani magyar diákok. Az volt a válasz, hogy egyetlen egy közösségük van, lehet táncházba járni, és oda minden magyar beiratkozik. Elmondása szerint akkor értette azt meg, hogy milyen fontos az, hogy közösségekben éljünk és összetartó közösséget alkossunk. A néptánc és a citerazene is ilyen közösség, ami összetartja az embereket. Ezért is fontos és értékes az, ami évtizedek óta Tiszakécskén történik a citerázással kapcsolatban.
Két ember nevét kell ezzel kapcsolatban megemlíteni, Zoboki Józsefné Ilonka néniét, és Pribojszki Mátyásét. 1966-ban dr. Tóth Géza a diákotthonban bábegyüttest alapított és megkérte Ilonka nénit, hogy kísérjék a produkciót citerazenével. Innen ered Tiszakécskén a citerázás kezdete. A másik személy Pribojszki Mátyás, aki több mint negyven éve alapította a Tisza 83 citerazenekart. Ő fejlesztette olyan szintre a citerázást, amely lehetővé tette, hogy több szólamú zeneműveket citerán is előadjanak. Sok citerás nevelődött a városban, ami ma is tart, bizonyítéka ez a gála is. A város évtizedekig otthont adott a citera és népzeni találkozóknak.
A rendezvény házigazdája Gulyás László vándormuzsikus volt. A programban az alábbi zenekarok léptek fel: Bócsai Boróka Citerazenekar, Csanak Citerazenekar (Nagyréde), Cseplető Citerazenekar Móricz Zsigmond Általános Iskola és Gimnázium Alapfokú Művészeti Iskola növendékei (Tiszakécske), Düvő Citerazenekar (Tiszakécske), Fülbemászók Citerazenekar (Tiszakécske), Hortenzia Citerazenekar (Hort), Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola növendékei, Mezőkeresztesi Citerazenekar.