back to top
2024. december 4., szerda

heti érdekes

Friss cikkek  

Már karácsonyra készülnek a nyárlőrinci iskolások

A Nyárlőrinci Buzás János Általános Iskola diákjai minden karácsony előtt néhány héttel díszeket készítenek, amit vagy a fára, vagy alá lehet tenni.

Ezúttal is négy osztályteremben a pedagógusok és a szülők segítségével történt a kézműves foglalkozás. Boros Kornél Sándor elmondta, hogy készítettek dekorgumis fenyőfa díszt. Újdonságnak számított a zsenília fonál használata, amihez gyöngyöket használtak. Az intézményvezető szerint ilyen eddig még nem volt, de nagyon mutatós. Ugyancsak újdonság volt még a fonálból készített csillag, télapó, vagy különböző alakú dísz, ami szintén nagy sikert aratott a tanulók körében. Az üvegmatrica festés mindig nagyon tetszik a gyerekeknek, amit kihelyeztek egy asztalra, hogy mindenki megcsodálhassa.

Az alapanyagokat a szülői munkaközösség, valamint az önkormányzat biztosította. Mivel nagyon sokan jelentkeztek a foglalkozásokra, ezért először csak kétfajta díszt lehetett készíteni. A későbbiek folyamán azonban maradt még ki alapanyag, így, ha valaki akarta, akkor akár mind a négy fajta elemet el tudta készíteni. Természetesen minden gyermek hazavihette azt, amit önállóan, vagy segítséggel meg tudott valósítani.

Kapcsolódó cikkek