Nem mindennapi élményben volt részük azoknak, akik részt vettek a Gregus Tárogató Együttes koncertjén a szentkirályi művelődési házban. Nem csak különleges zenéket halhattak, de a hangszerről is sok mindent megtudhattak.
A megjelenteket Szabó Gellért polgármester köszöntötte, aki elmondta, hogy több évtizedes barátság köti Szabó Sándorhoz az együttes vezetőjéhez, aminek a zene az alapja. Egy megyei rendezvényen látta és hallotta először a kvartettet először, és amikor lehetőség nyílt arra, hogy Szentkirályon újévi koncertet rendezzenek, akkor az jutott eszébe, hogy ezt az együttest kellene meghívni, mert az csodaszép lesz, és az is lett. A településvezető szerint nagyon fontos az, hogy a lelkünkben egyensúly, béke, harmónia legyen. Ha minden féle hatások érnek bennünket, akkor azt belül el tudjuk rendezni. Ha ez az érzés, ez az érték a falu közössége számára megfogható, az egy különleges ajándék. Azt kívánta, hogy mindenki lelkében kerüljenek helyre olyan érzések, amivel nem, vagy csak nehezen tudunk mit kezdeni.
Szabó Sándor az ásványvíz és a táncosok hazájáról beszélt, mielőtt elkezdődött volna a koncert. Évtizedek óta figyeli, ami Szentkirályon történik, hiszen Takácsné Kiss Márta a helyi táncosok megalapítója és vezetője, egykoron Szabó Sándorral egy iskolába járt, a Bányai Júlia Gimnáziumba. Csak éppen az együttes vezetője, a másik oldalán állt a dobogónak vagy az asztalnak, mint Kiss Márta. Szabó Sándor elmondta, hogy a tárogató és Rákóczi neve egybeforrt. A régi, dupla nádas tárogató, a Rákóczi szabadságharc alatt érte fénykorát. A szabadságharc bukása után a régi tárogatókat elhallgattatták. Tisztelgésül Rákóczi előtt, első számként eljátszotta az eredeti Rákóczi nótát.
Sokan talán nem tudják, hogy az együttes, a bajai Gregus Pálról vette fel a nevét, aki autodidakta módon tanulta meg a tárogató készítését, és számos hangszert készített.
A koncerten Szabó Sándor és Palotás Tóth Eszter szoprán, Csuvár Gábor tenor, Andrási László pedig alt tárogatón játszott. A több, mint egy órás előadáson elhangzottak külföldi és magyar szerzők alkotásaik. A régi nótákon kívül irredenta, operett, de még magyar nóták is. A közönség nagy tapssal jutalmazta az előadást.