A Lakiteleki Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Vackor csoportjának meghívására érkezett az óvodába Sipka Attila vadász. A gyermekek már két hete az erdő állataival foglalkoznak. Ehhez kapcsolódva hívták meg egy kis előadásra Attilát, aki a Szentkirályi Szent Hubertus Vadásztársaság tagja.
Napok óta kérdezgették a gyermekek, hogy mikor érkezik már a vadász. Elvarázsolta őket a vadászruha, Attila kedves személyisége. Sok-sok információt kaptak az óvodások a vadász feladatairól, többek között a vadvédelemről, vadgazdálkodásról, az erdő állatainak etetéséről. Érdeklődve hallgatták, hogy mi is az a nyalósó.
Hazánk öt nagy vadját, agancsokat nézegettek, majd vetítéssel egybekötve mutatta be a vadak etetését, magasles készítését, vadászatok emlékképeit apró és nagyvadak terítékeit. Megtudták azt is, hogy hogyan lehet valakiből vadász és jókat mosolyogtak a vadásszá avatás szertartásán, mely szerint a vadász fenekét jelképesen kiporolják egy bottal.
A gyermekek medvéket és szarvasokat rajzoltak a vendégnek. Az óvodai csoport sok-sok képet kapott vadakról és emellé Vadász csokoládét. Megtanultak kalapemeléssel köszönni és Attila bácsi távozásakor nagy tapssal és képzeletbeli kalapjuk emelésével búcsúztak a gyerekek. Nagy jelentőséggel bír a külső világ tevékeny megismerése-a környezet állapota iránti érzékenység, fogékonyság alakítása már az óvodás életkorú gyermekek számára is.