back to top
2025. augusztus 23., szombat

heti érdekes

Friss cikkek  

Politikai belháború zajlik a volt párttársak között Kiskunfélegyházán

Forrnak az indulatok Kiskunfélegyházán, mióta július 9-én lemondott, (lemondatták) Csányi József polgármestert. Azóta dr. Faragó Zsolt jegyző is lemondott, Kollár László (Válasszon Jövőt! Kiskun Lokálpatrióta Egyesület) valamint Balla László (Nemzeti Fórum) pedig bejelentették, hogy indulnak az október 12-i időközi polgármester választáson. Csányi József is úgy döntött, hogy ismét megméretteti magát.

Augusztus 21-én tíz Nemzeti Fórumos önkormányzati képviselő kemény megfogalmazásokkal illette a volt polgármestert. Nem csak hivatali, de magán jellegű vádakat is felhoztak ellene. A közösségi oldalra feltett íráshoz többen is hozzászóltak, és legtöbben Csányi József mellé álltak.

Augusztus 22-én 9 órára, Kiskunfélegyháza főterére hirdetett sajtótájékoztatót Csányi József. Már jóval korábban gyülekeztek az emberek és a meghirdetett időpontra több százan, de talán ezren is lehettek a főtéren, hogy meghallgassák a volt polgármester beszédét. Csányi József ugyanis azt ígérte, hogy elmondja az igazat, és néhány érdekes dologról is beszámol.

Azzal kezdte, hogy másfél hónapra volt szüksége ahhoz, hogy átlássa kik és miért tették azt, ami történt. – Úgy gondolta, hogy most van itt az ideje, hogy a félegyházi emberek, a szavazói megismerjék az igazságot és tisztán lássanak, fogalmazott.

Amint azt mondta, 2025. július 9-én arcátlan árulással kellett szembesülnie. Félegyházát árulták el azok, akikben korábban ő is megbízott. A támadás belülről érkezett, ami mindennél veszélyesebb, mert valójában nem ellene, hanem a város ellen irányult.

– „Nem ideológiai kérdés, hanem a város kizsákmányolása áll a háttérben, kapzsi árulók csoportja akarja elvenni a félegyháziak jövőjét – hangsúlyozta. – Azon a napon dr. Faragó Zsolt jegyző és képviselőtársaim olyan helyzetbe hoztak, ahol nem hagytak más választást, mint a lemondást, oly módon, hogy mérlegelésre időt nem adtak, annak ellenére sem, hogy 24 óra gondolkodási időt kértem. Aznap 14 órára a jegyzővel volt megbeszélésem, mivel kérdések merültek fel bennem, hogy öt hét szabadság után miért nem akar még mindig dolgozni. A jegyzővel a képviselőtársaim is megérkeztek és a polgármesteri tárgyalóban leültek velem szemben. Itt csak dr. Faragó beszélt és rám parancsolt, hogy ne merjek kimenni a tárgyalóból, ezt követően pedig ultimátumot adott, hogy azonnal döntsek a jövőmről. Érthetetlen volt számomra, hogy mi történik és kértem a képviselőket mondják el konkrétan a problémájukat velem kapcsolatban, de a jegyző senkit nem engedett szóhoz jutni. Utólag belegondolva egy jól megtervezett koreográfia mentén vezényelte le az eseményeket. Végül pedig mikor már látta, hogy a számára kedvező irányba haladnak a dolgok akkor a képembe vágta, hogy több mint egy éve készül a leváltásomra.

Ezt követően még a legmegdöbbentőbb az volt, hogy ugyan polgármesterként senki nem állt ki mellettem, de mint tanácsadó továbbra is igényt tartottak a munkámra a mindenkori polgármesteri fizetésért 2029. júniusig bezárólag. Azt akarták, hogy válljak a cinkosukká.

Ma már elmondhatom, hogy sokkal tisztábban látom a szereplőket (azokat is, akik még mindig csak a háttérből irányítanak és próbálnak rejtve maradni) és az okokat, hogy mi miért is történt. Ezen emberek motivációja nagyon egyszerű: kontroll nélküli hatalom és a város forrásai feletti rendelkezés. A saját érdekeik mentén elárulják a városunkat.”

Csányi József több olyan esetet is említett, amikor az önkormányzat körül olyan cégek jelentek meg amelyek egyre kedvezőbb feltételek mellett, egyre több és több pénzhez jutottak Félegyházán. Ezzel kapcsolatban dr. Faragó Zsolt jegyző, aki a törvényesség őre, felelősségét is hangsúlyozta.

– „Miért vállalt cinkosságot a képviselőkkel együtt ellenem és miért nem a városért állt ki. Miért akarnak kifizetni a Júdáspénzzel, mint tanácsadó hosszú éveken keresztül? Csak nem a hallgatásomat szeretnék megvásárolni és cinkosukká tenni? De itt is elmondom, hogy nem kívánok tanácsadó lenni és soha nem is akartam! Nem leszek cinkos Félegyháza és a félegyháziak kizsákmányolásában. Én a városnak továbbra is a polgármestere szeretnék lenni és megvédeni az olyan hiénáktól, akik lassan próbálnak a városra ráfonódni és annak javait elvenni.”

Csányi József bejelentette, hogy megméretteti magát és elindul polgármester jelöltként az október 12-i választáson, annak érdekében, hogy Kiskunfélegyháza továbbra is a stabilitás, a nyugalom, a békesség és a fejlődés városa legyen.

„Szabaduljunk meg azoktól, akik ezt el akarják venni tőlünk és ne engedjük őket hatalomra törni. Hiszem, hogy városunknak olyan polgármesterre van szüksége, aki nem pártkatona, így független jelöltként kívánok indulni, a várost és az embereiket képviselve. Természetesen minden olyan közösséggel hajlandó vagyok együtt dolgozni, aki a városunkért akar tenni és segíteni városunkat a fejlődés útján.” – tette hozzá Csányi József.

A tájékoztató után kérdéseket nem lehetett feltenni, de sokan gratuláltak a volt polgármesternek és támogatásukról biztosították.

 

Kapcsolódó cikkek