1. 2024.04.25. csütörtök, Márk
  2. |
  3. 13 °C
  4. |

Hadisírokat gondoztak tiszakécskei kadétok

A tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola és Gimnázium középiskolai képzésében negyedik éve működik kadét képzés. Ezúttal hadisírgondozásban vettek részt.

 

Közeledik március 15-e, az egyik nagy nemzeti ünnepünk. Ilyenkor sokan tavaszi „nagytakarítást” végeznek. Ehhez tartozik a hősök sírjainak a gondozása is. A legtöbb település temetőjében találhatók katonai sírok, amiket csak szorgos kezek tudnak gondozni és rendbe hozni. Így van ez Tiszakécskén is. Március 11-én a Móricz Zsigmond Általános Iskola és Gimnázium kadétjai és önkéntes tartalékosai segédkeztek a régi Református Temetőben gondozni a hősök sírjait. A Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Bács-Kiskun Vármegyei Hadkiegészítő és Toborzó Iroda munkatársai Mosonyi Viktor főhadnagy vezetésével hozták a gondozáshoz szükséges eszközöket.

A hadisírgondozás az a terület, ahol az egykori, a jelenleg szolgáló és a leendő katonák találkoznak, és közösen ápolják a hagyományokat is. A mai és a jövő katonáinak tisztelete elődeik iránt, emlékezetük életben tartása szintén fontos a hagyományőrzés szempontjából is. A képeken jól látható az, hogy milyenek voltak a sírok, és milyenek lettek. Az első és második világháborús sírokat ugyanis úgy benőtte a dzsumbuj, hogy nem látszottak a kopjafák. A szorgos kezek azonban szép, jó és eredményes munkát végeztek.

A lelkesen és aktívan segédkező kadétokat és katonákat a Tiszakécskei Református Egyházközség gondnokai és presbiterei koordinálták a munkák során, majd saját sütésű pogácsákkal, illetve üdítőkkel vendégül is látták őket a sírgondozás végén. Április végén a most előkerülő kopjafákat fogják majd közösen lefesteni még.

A kadétok nem első alkalommal segédkeztek már katonai sírok rendbetételében. Két alkalommal már a halottak napja előtt a katolikus temetőben lévő hadi sírokat tették rendbe. Ősszel újra láthatók lesznek majd a temetőben.

Kép és szöveg: Gergelyné Győrki Edina és Szentirmay Tamás