back to top
2025. március 26., szerda

heti érdekes

Friss cikkek  

Lakodalmas nótákra mulattak több százan Nyárlőrincen

Nem először szervezett már vőfély és lakodalmas zenekarok találkozóját Tóth István. A tiszaalpári vőfély először saját településén, most azonban már Nyárlőrincen szerzett örömöt az ilyen fajta szórakozást kedvelőknek.

A találkozó időpontja ezúttal a nőnapra esett, ezért minden érkező hölgyet egy cserép virággal köszöntötték a tornacsarnokba érkezéskor. Természetesen ezt a feladatot is a vöfélyek látták el. A résztvevőket Pácsa József köszöntötte, először a hölgyeket, a Zoltánokat, a születésnaposokat, a többi vendéget, de nem maradtak le a vőfélyek és a zenkarok tagjai sem. A polgármester elmondta, hogy ez a második ilyen alkalom a településen, és szeretnék, ha ez hagyomány lenne. Úgy gondolta, hogy ezt a régi hagyományt továbbra is ápolni kell és a fiataloknak is meg kell ismerni.

Tóth István is azt hangsúlyozta, hogy ezt a hagyományt továbbra is ápolni szeretné, és nem máshol, mint Nyárlőrincen, amit minden évben meg fog szervezi a tornacsarnokban. Az elkövetkezendő évi esemény időpontját is bejelentette, ami 2026. március 7-én lesz. Amint azt elmondta a lakodalmakban a vőfély az est házigazdája, aki átveszi a szerepet a családtól. Humorosan próbálja az estet levezetni, úgy, hogy mindenki jól érezze magát. Az új típusú lakodalmakban azonban már legtöbbször ceremóniamesterek irányítják az est menetét, de Tóth István szerint annak a hangulata egészen más. Ezt megerősítette Nagy István is, aki szerint már sajnos, egyre kevesebbszer hívják őket lakodalmakba. Addig, míg a kilencvenes években szinte minden hétvégéjük foglalt volt, mostanában már csak ritkán kapnak felkéréseket.

A vőfélyek és lakodalmas zenekarok estjén összesen nyolc vőfély mutatkozott be. A már említett főszervező Tóth István Tiszaalpárról, Nagy István Kiskunhalasról, Galauner Péter Kecskemétről, Ollai István, Kádasi Zoltán és Lázár László Szentesről, Boros Attila Ballószögről, Szigeti-Pap Béla pedig Szankról érkezett. Valamennyi vőfély a bemutatkozás után bokrétát kapott Tóth István feleségétől, amit fel is tűzött a mellükre.

Már a vacsora felszolgálása előtt táncolni kezdtek a szórakozni vágyók. Az esten nem csak fiatal, középkorú, de az idősebb korosztály is képviseltette magát. Főleg az utóbbi korosztály emlékszik még az ilyen típusú lakodalmakra, mert ők több ilyen eseményen is részt vettek. Nem riadtak vissza attól sem, hogy megmutassák tánctudásukat. A több mint háromszáz vendégnek a vőfélyek először a krumplit szolgálták fel, majd pedig következett a marhapörkölt. A három bográcsban készült ételt a helyi Baksa László készítette. A vacsora után pedig rétest vittek a vőfélyek az asztalokhoz.

Nem sokat kellett várni az újabb táncra, mert sokan kedvelik a lakodalmas dalokat, és éppen ezért vettek részt a mulatós esten. A vendégek nagy része a zenekarokkal együtt énekelte a jól ismert nótákat. A jó hangulatról pedig a nagykőrösi Zengő és Bakos zenekar gondoskodott, akik hajnalig húzták a talpalávalót. Mindeközben a vőfélyek különböző rigmusokkal szórakoztatták a népes, mulatni szerető vendégsereget.

A bálból befolyt összeget a szervezők, csak úgy, mint az elmúlt évben, a helyi Kincskereső Óvoda és Bölcsőde javára ajánlották fel.

Kapcsolódó cikkek