A költészet napját ünnepelték Nyárlőrincen. Az elmúlt időszakban nem, most azonban az Őszifény Nyugdíjas Klub szervezésében megemlékeztek a magyar költészet napjáról és József Attiláról a községben. A rendezvényre több környező településről is érkeztek fellépők.
A megjelenteket Varga Imre László az egyesület elnöke köszöntötte, aki elmondta, hogy József Attila 120 évvel ezelőtt 1905. április 11-én született. A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta, ezen a napon ünneplik. Reményét fejezte ki, hogy hagyományt tudnak teremteni ezzel a kezdeményezéssel, majd felkérte Rimócziné Forgó Ildikót, hogy legyen a délután műsorvezetője. Ildikó bejelentette, hogy Boros Kornél Sándor, a Buzás János Általános Iskola tagintézmény igazgatója fogja megtartani előadását József Attila életéről, munkásságáról és a költészet napjáról. Elárulta azt is, hogy Kornélhoz nem csak közel áll a költészet, hanem ő maga is ír verseket, és a nőnap alkalmából saját verseivel szokta kollégáit megörvendeztetni.
Az igazgató átfogó visszatekintést nyújtott nem csak a költészet napjáról, hanem az irodalomról és annak kezdeti múltjáról is. Nem is Boros Kornél lett volna, ha nem talált volna ki, valami érdekeset. A versekkel kapcsolatban elmondta, hogy ő is írt már nem egyet, hanem szám szerint száztízet. Ebből összeállított százat, amit lefűzött, az utolsó két oldalt azonban üresen hagyta. – Aki megkapja ezt a verseskötet és végig olvassa, annak az lesz a feladata, hogy saját versét írja oda az üres oldalakra, mondta. Ezzel azonban még nem fejeződött be a kezdeményezése. A játék lényege ugyanis az volt, hogy kivágott egy piros szívecskét, amelynek a párját valamelyik szék alján helyezte el. Akién ott volt, az kapta meg Boros Kornél versét. Ő pedig nem volt más, mint a lakiteleki Boleszáné Szűcs Ida.
Ezt követően, a műsorban először, a Kincskereső Óvoda és Bölcsőde három óvodása lépett a színpadra, akik verset mondtak. Őket követték az általános iskola diákjai, az óvoda pedagógusok éneke, a Lakiteleki Tisza Nyugdíjas Klub tagjainak a szavalata, és a szintén lakiteleki Szikra Népdalkör. Kis szünet következett majd a Ballószögi Gyöngyvirág Nyugdíjas Klub tagjai következtek szavalatokkal és énekkel. A kecskeméti BECS Csapata szintén versekkel örvendeztette meg a hallgatóságot. A Szentkirályi Nyugdíjas Klub is képviseltette magát szavalattal. A műsort a helyi nyugdíjas klubnak a tagjai Erki Jánosné és Nyúl Mihályné fejezték be szavalattal. A programban számtalan József Attila vers hangzott el.
Tormási Zoltán alpolgármester örömét fejezte ki, hogy Nyárlőrincen is megemlékeztek a költészet napjáról, mert mint mondta, aki a múltját nem becsüli az a jövőjét nem érdemli. Pácsa József településvezető pedig egy újabb községi és közösségi összefogásnak nevezte az eseményt. Reményét fejezte ki, hogy az elkövetkezendő években is folytatódni fog a nemes kezdeményezés.
A program befejezéseként a szervezők szendvicsekkel és süteményekkel kínálták meg nem csak a fellépőket, de a nézőket is.