A pályaválasztás nagyon komoly dolog. A helyes döntéshez elengedhetetlen, hogy a lehetőségeket megismerjék azok, akik előtte állnak, még pedig a nyolcadik osztályos diákok.
A Kecskeméti SZC iskolái gondoltak egy merészet. A pályaválasztás előtt álló 8. osztályosok mégiscsak gyerekek. Miért ne lehetne élményekkel telve, játékosan belekóstolni a szakmákba? Így aztán ebben az évben először megrendezték a Szakma City elnevezésű rendezvényt.
A nemrég átadott Kenter rendezvényházban kialakítottak egy várost. Minden középiskola elfoglalt egy utcát. Az érdeklődők a belépéskor útlevelet kaptak, melyekbe pecséteket lehetett gyűjteni. És hogy mit kellett tenni egy-egy pecsétért? Felkeresni az utcákat, kérdésekre kinyomozni a választ, feladatokat megoldani. A feladatok pedig roppant izgalmasak voltak. Volt tésztasodrás bekötött szemmel, célba dobás mozgó esernyőbe, fegyver összeszerelés, rohamrendőrruhába öltözés, csőlabirintus, kémén
yépítés – nehogy összedőljön, műanyagpiramis tálcán hordozása – ez se dőljön össze, hűtött halak helyes feltáblázása, műszempilla-ragasztás, és ez csak néhány a rengeteg játékos feladatból. Aki elfáradt a sok rohangálásban, a színpad előtt kihelyezett székeken megpihenhetett, és belenézhetett az iskolák műsoraiba, melyekkel bemutatták, milyen szabadidős tevékenységeknek adnak otthont. Így volt divatbemutató, dobszóló, bécsi keringő, ritmikus sportgimnasztika bemutató, és más izgalmas látnivaló is.
Akinek megtelt az útlevele pecsétekkel, a Business Centerben megkapta fizetségét a város hivatalos pénznemében: city moneyban. A pénzen pedig a csokitól kezdve a hátizsákig érdekes, értékes ajándékokat vásárolhattak.
Nagyszerű kezdeményezés, nagyszerű programmal, mert minden gyerek nagyon jól érezte magát. Remélhetőleg ez a rendezvény is megkönnyíti a pályaválasztás nehéz folyamatát az általános iskolát befejező diákoknak.