Viharosra sikeredett az idei üdülőterületi fórum Lakiteleken, pontosabban Tőserdőben a Holt-Tisza partjánál lévő színpadon. Nem csak az időjárás volt viharos: esett az eső, fújt a szél, dörgött, villámlott, de heves viták is kialakultak, ami személyeskedésig is elment.
Minden évben, még a nyári szezon megkezdése előtt üdülőterületi fórumot tart a helyi önkormányzat, ahol a polgármester beszámol az elmúlt évi eredményekről, feladatokról, tervekről, ami után a jelenlévők kérdéseket tehetnek fel. A nagy számú érdeklődés minden bizonnyal annak is köszönhető volt, hogy a Tősfürdő helyzete – nem nyit ki ebben az évben -, valamint a Holt-Tisza állapota is szerepelt a napirendi pontok között.
A fórumra érkezőket pogácsával fogadták, amit a Laki Konyha Kft. sütött, és ami el is fogyott, a több, mint kétórás fórum végére. Rendhagyó módon, rendkívüli üléssel kezdődött a fórum, még pedig a holtág vízpótlásával kapcsolatosan. A tervek szerint egy hónapig aláírást fognak gyűjteni a Szikrai Holtág vízpótlása érdekében. Ezt a jelenlévő képviselők egyhangúlag elfogadták.
Ezt követően kezdődött el valójában a fórum, amit Madari Róbert személyes dolgaival kezdett. A polgármester ezt követően arról adott tájékoztatást, hogy a korábbi országgyűlési képviselővel jól együtt tudtak dolgozni. Tőle semmilyen politikai utasítást nem kaptak arra vonatkozóan, hogy mit csináljanak és mit nem. Beszélt arról is, hogy az új országgyűlési képviselővel, dr. Kovács Gyulával is szeretnének jó kapcsolatot ápolni. Elmondta, hogy nagyon nehéz önkormányzati formában működtetni a Tősfürdőt. A 2019-ben meghirdetett programjukban kiemelt célként jelölték meg a Tőserdő turisztikai fejlesztését. Az elmúlt években folyamatosan őrlődtek azon, hogy mi legyen a fürdővel. Ennek érdekében kerestek és keresnek pályázati lehetőségeket, amellyel jobbá tudnák tenni a fürdő működését. Sikerült is 2023-ban 465 millió forint pályázati pénzt nyerni, de a megvalósítással kapcsolatban bántó és megalapozatlan megjegyzéseket kaptak. Nem csak ő, de a képviselő-testület, valamint a hivatal munkatársai is. Olyan vádakat kaptak, hogy a Tősfürdőt megkárosítják, lezüllesztik. Az ilyen emberek valótlanságokat állítanak. Ezzel kapcsolatban külön megemlítette az egyik önkormányzati képviselőt, aki a polgármester szerint az írásával, amit közzé tett, csak a népszerűséget hajhássza. Azt is elmondta, hogy ez az ármánykodás Lakitelek békéjének szétzúzására irányul. Beke Bálint cáfolta azokat a megállapításokat, amit a polgármester róla mondott, felszólalásában hangsúlyozta, hogy tájékoztatni a lakosságot és bevonni őket a helyi ügyekben képviselői feladat. A felvetésekből kiderült, hogy többen is értékelték a képviselő tájékoztató munkáját.
Madari Róbert szerint olyan írással is találkoztak, amiben arról írtak, hogy a pályázati pénzt már elköltötték, amit cáfolt a településvezető. Ezzel kapcsolatban részletesen beszámolt arról, hogy mit tettek a pályázat megnyerésétől a mai napig. Bejelentette, hogy 2026 nyarán, vagy őszén meg tudják kezdeni az építkezést a Tősfürdőben, ami a következő évi szezon kezdésre befejeződhet és akkor ki tudják nyitni a strandot.
Holt-Tiszával kapcsolatban elmondta, hogy jelenleg nagyon rossz állapotban van. Ezzel kapcsolatban megkeresték az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságot, hogy a víz utánpótlásában segítsenek. Azt a választ kapták, hogy forrás és kapacitás hiányában ezt nem tudják megtenni. Éppen ezért a tiszaalpári önkormányzattal, a Kiskunsági Nemzeti Parkkal, a BÁCSHOSZ-szal közösen kezdenék el a Holt-Tisza vízpótlását, hogy megmentsék a vizet.
A kérdések között felmerült az, hogy korábban Lezsák Sándor országgyűlési képviselő húsz milliárd forintot ígért a település fejlesztésére. Ezzel szemben csak a Hungarikum Liget fejlődött nagy mértékben. Erre Madari Róbert azt válaszolta, hogy a települést és a Hungarikum Ligetet ketté kell választani. Az utóbbi egy kisváros a falu szélén és ez az ügy nem tartozik a fórum napirendi témájához. Ezzel kapcsolatban olyan kifejezés is elhangzott, hogy a polgármester miért védi a volt országgyűlési képviselőt. Azt is megemlítették, hogy Lenkei Róbert, Lezsák Sándor jobbkeze, azt mondta a 2019-es választások után, hogy Tőserdő, a népfőiskolai beruházásoknak megfelelő összeget fog kapni. Felhozták azt is, hogy most a választások után is közel ötmilliárd forintot jutott a Hungarikum Ligetnek. Azt szerették volna, ha legalább a töredékét megkapta volna a Tőserdő, mint amit Hungarikum Liget.
Az is elhangzott, hogy a levélben elküldött kérdésekre válaszoljanak a fórumon. Az önkormányzat ugyanis azt kérte, hogy akinek van kérdése az levélben tegye meg még a fórum előtt. Szikszai Emőke jegyző erre azt válaszolta, hogy arra tizenöt napon belül írásban fognak válaszolni. Itt már elszabadultak az indulatok, egymás szavába vágott a kérdező, valamint a jegyző. Madari Róbert pedig ezúttal is hangsúlyozta a Hungarikum Liget és az önkormányzat közötti különbséget.
A településvezető szerint keresik, de nem találják arra a megoldást, hogy az üdülőterület egy részén, a Nefelejcs és a Szivárvány utcával bővüljön a szennyvízhálózat. Ez százmillió forintba kerülne, amit az önkormányzat önerőből nem tud megvalósítani.
Többen is kifogásolták, hogy miért nem nyit ki nyáron a fürdő. Erre a polgármester azt a választ adta, hogy azért nem, mert ha megjön a beruházás kivitelezési engedélye, és megkezdhetik a pályázat megvalósítását, azért nem tesznek bele több tízmillió forintot, mert arra az összegre a pályázat önrészénél lesz szüksége az önkormányzatnak. Újabb bekiabalások tarkították a fórumot. A kivitelezésre maximum tizenkét hónap van. Így, ha nyáron vagy ősszel elkezdik a kivitelezést, akkor a szezonra elejére, vagy később, be tudják fejezni. Ez a legoptimistább feltételezés, de bármi történhet addig.
Az egyik felszólaló élesen kritizálta Lezsák Sándor munkáját a tekintetben, hogy semmit sem tett a Tőserdő fejlesztése érdekében. Szó volt arról is, hogy a vendéglátósok elöregedtek, eladók az ingatlanaik, fiataloknak kellene tovább vinni az ő munkájukat. A polgármester erre azt válaszolta, hogy életet akarnak visszahozni Tőserdőbe, hogy a vendéglátósok érezzék azt, hogy érdemes befektetni, fejleszteni. Szóba került a szúnyog gyérítés is, amit a Hungarikum Liget gépével, de az önkormányzat által vásárolt szerekkel és az ő dolgozóival fognak megoldani. Felmerült az is, hogy a nem szilárd burkolatú utcákon száguldozó autók nagy port kavarnak. Ismételt bekiabálások alakultak ki, amivel a felszólalók egymás szavába vágtak. Problémaként merült fel az is, hogy a Holt-Tiszában nem lehet fürödni és hogy nem lehet bele növényevő halakat telepíteni. Itt már annyira szétesett a fórum, hogy mindenki beszélgetett mindenkivel és érdemi munka már nem történt.


