A hetedik fordulóval folytatódott a Merkantil Bnak Liga NB II-es labdarúgó bajnokság, melyben a Tiszakécskei LC a Szentlőrinc csapatát fogadta. A találkozó eredménye izgalmas mérkőzésen dőlt el.
Már a mérkőzés előtti napon kiderült, hogy a keretből távozik egy játékos, még pedig Zámbó Márton. A fiatal tehetséges labdarúgó a jövő hónap végén tölti be a 20. életévét, egy elsőosztályú csapathoz, a Pakshoz szerződött. Zámbó Márton erőssége volt a csapatnak, de a fejlődése érdekében most egy szintet lép.
A Tiszakécske eddig nyolc alkalommal találkozott a Szentlőrinccel, amiből három alkalommal nyert. Ugyan csak háromszor győzött a Szentlőrinc is, míg két találkozó döntetlennel végződött. Nikházi Márk a Szentlőrinc vezetőedzője a klub honlapján azt nyilatkozta: Ahhoz, hogy szombaton sikeresek legyünk, és pontot, pontokat szerezzünk, mindenképpen változtatnunk kell. A legjobbunkat kell nyújtanunk, és szenvedélyt akarok látni a pályán! A szenvedéllyel nem is volt baj, csak a helyzetkihasználással.
A találkozó előtt Hoffmann Attila klub igazgató köszöntötte Maczkó Gábort, akik négyszáz alkalommal szerepelt már az egyesület kötelékében.
Már a 12. percben lehetőséghez jutott a Tiszakécske. Bódi Ádám 25 méteres szabadrúgása alig ment el a jobb alsó sarok mellett. Egy perccel később Kiss-Szemán Péter bal oldali belőtt labdáját Rideg Bálint lőtte kapura Esery Desmond bravúrral hárított. Bő félóra elteltével megszerezte a vezetést a hazai gárda. Pataki Bence belőtt labdája egy védőről Myke Ramoshoz pattant, aki húsz méterről kilőtte a jobb alsó sarkot 1-0.
A második félidő elején többet rohamozott a Szentlőrinc, de a hazai védelem biztosan állt a lábán. Az 54. percben Heil Máté visszahúzta Rideg Bálintot a tizenhatoson belül, amiért a játékvezető büntetőt ítélt. Szolgai Máté a tizenegyest a jobb alsó
sarokba lőtte, de Esery ki tudta ütni. A 73. percben Ramos előtt adódott lehetőség, de a fejes mellé szállt. A másik oldalon Kiss-Szemán Péter al oldali beadását Rideg Bálint fejelte a kapu mellé. A 90. percben Pataki Bence középen hozta fel a labdát, két csel után 25 méterről a kapu közepébe lőtt 2-0.
Sok szabálytalansággal tarkított mérkőzést játszott a két csapat egymással. Myke Ramos találatával megnyugodtak a helyi kedélyek és hazai vezetéssel vonultak az öltözőbe. A második félidő elején tizenegyeshez jutott a Szentlőrinc, de Esery Desmond jól vizsgázott. Ezt követően a vendégek mindent megpróbáltak tenni az egyenlítés érdekében, de nem sikerült nekik. A rendes játékidő utolsó percében a Tiszakécske növelni tudta előnyét és megnyerte a mérkőzést. A hazai gárda továbbra is veretlen és feljött a tabellán a második helyre.
Pintér Csaba: Sejtettük, hogy nehéz mérkőzés lesz és az is lett. Az első húsz percben ritmustalan volt a játékunk, de így is kontrolálni tudtuk a meccset és jókor rúgtuk a gólt. A második félidő elején kicsit nehezebb volt, de a megfogott tizenegyes után egy második mérkőzés kezdődött. Megjött a lendületünk és Pataki góljával lezártuk a találkozót.
Nikházi Márk: Az eredmény alapján azt lehet gondolni, hogy sima mérkőzés volt, de nem így történt. Sajnos tizenegyest hibáztunk, de szerettük volna legalább döntetlenre hozni a meccset. A srácok megtettek mindent, amit tudtak. Rossz volt kívülről nézni, hogy elveszítettük a mérkőzést.
Tiszakécskei LC-Szentlőrinc SE 2-0 (1-0)
Tiszakécske, 500 néző, vezette: Juhász Bálin (Gy) (Bertalan Dávid, Holpár Gergely)
Tiszakécske: Esery – Szekér (Wirth 81.), Polgár, Heil, Sós (Balla 69.) – Bódi (Takács 88.), Varga J., Lucas, Milicz (Éger 88.) – Pataki, Ramos (Kócs-Washburn 81.)
Vezetőedző: Pintér Csaba
Szentlőrinc: Kostyák – Rac (Czérna 62.), Poór, Milovanovics, Kiss-Szemán – Szolgai, Kun B. (Pálfalvi 32.) – Varga B, Samson, (Harsányi 62.), Gruber R. – Rideg.
Vezetőedző: Nikházi Márk
Gólszerző: Ramos 37., Pataki a 90. percben.


