Mi történt pontosan Tiszaalpáron 2025 szeptemberében? Hogyan élte túl egy kutya a lehetetlent? És mit mesélt nekünk a Laki Mancs Állatvédő Egyesület Elnöke, amikor megkérdeztük tőle, hogy most, hónapokkal a tragédia után hogyan van Rozi? Cikkünkben végigvesszük a történet minden szakaszát, a borzalmak kezdetétől a gyógyulásig, a bírósági döntéstől a társadalmi összefogásig.
A borzalmas tett 2025 szeptember 1-jén Tiszaalpár és Kiskunfélegyháza között egy férfi autója vonóhorgára kötötte Rozi kutyát, majd mintegy 95 km/h-val végighúzta az aszfalton. Egy szemtanú észrevette a történteket, jelezte a sofőrnek, és értesítette a hatóságokat. A kutya életveszélyes sérülésekkel került állatorvoshoz, az elkövetőt a rendőrség rövid időn belül elfogta.
Az első hetek, küzdelem az életért
Rozi testét mély sebek, horzsolások és égési sérülések borították. Napokon át élet-halál között lebegett, fájdalomcsillapítókat, antibiotikumokat és steril kötözéseket kapott. A LakiMancs Egyesület vállalta gondozását: külön helyiségben, állandó megfigyelés mellett ápolták. Az állatorvosok szerint már az első napokban feltűnt benne az elképesztő élni akarás.
Orbán Gyöngyi, az egyesület alapítója és elnöke elmondta:
„Rozi sokkal gyorsabban gyógyult, mint amire számítottunk. Napi háromszor kap kezelést, krémmel kenjük, és folyamatos a felügyelete. Közvetlen, barátságos kutya, a gyerekeket is nagyon szereti, csak a hirtelen mozdulatoktól ijed meg. Egész nap szeretetet és simogatást kap.”
A bírósági ítélet és a közfelháborodás
A Kecskeméti Járásbíróság az elkövetőt bűnösnek találta, de mindössze 425 000 forintos pénzbírságra ítélte. Az enyhe büntetés hatalmas társadalmi felháborodást váltott ki. Állatvédők és civilek egyaránt szigorúbb törvényeket követeltek; az ügyészség fellebbezett, petíciók és tüntetések indultak. Az eset szimbólummá vált: megmutatta, mennyire hiányosak ma az állatvédelmi jogszabályok Magyarországon.
A LakiMancs Egyesület a figyelem középpontjában
A történet nyomán a LakiMancs Egyesület országos figyelmet kapott, ami egyszerre volt segítség és teher. Orbán Gyöngyi így fogalmazott: „Inkább megterhelő volt. Az első időszakban rengeteg rosszindulatú támadást kaptunk, például hogy miért nincs kórházban Rozi. Miközben mi bizonyítottuk: a legjobb helyen van, és mindent megkap, amire szüksége van.”
Az egyesületet média-vihar és hatósági hírzárlat is sújtotta, de a csapat kitartott: „Próbáltuk figyelmen kívül hagyni a külső kritikákat. Csak egy dolog lebegett a szemünk előtt, hogy Rozit meggyógyítsuk. Hatalmas köszönettel tartozunk Dr. Pesír Zoltán állatorvosnak, nélküle ez nem sikerült volna.”
Orbán Gyöngyi hozzátette, hogy ez volt a legmegrázóbb eset az egyesület alapítása óta, valamint soha nem tapasztaltak ekkora média- és közéleti figyelmet.
A gyógyulás hosszú útja
Hónapok teltek el, mire Rozi állapota stabilizálódott. A Laki Mancs Egyesület rendszeresen beszámol róla: új szövetek képződnek, a sebek záródnak, és Rozi napról napra erősebb. Már képes sétákat tenni, érdeklődik a környezete iránt, és játékosan megcsóválja a farkát, amikor gondozói közelednek. A lelki gyógyulás azonban lassabb, de már nem fél annyira, és egyre inkább bízik az emberekben.
Rozi sorsa és jövője
A jövőt illetően Orbán Gyöngyi így nyilatkozott: „Nem szeretnénk, hogy Rozi ne lehessen része egy szerető családnak. Azonban úgy érezzük, a menhely közösségének része lett. Terápiás kutyaként is helyt tudna állni, akár iskolákba is ellátogathatna, hogy példát mutasson. De végleges döntés még nincs.”
Rozi példája megmutatta, hogy a legreménytelenebb helyzetből is lehet visszaút. A menhelyen időközben megvalósul egy mini állatkórház, amelynek neve nem is lehetne más, mint „Rozi Menedékház”. A projekt külön gyűjtés nélkül, önkéntes adományokból valósul meg, több millió forint gyűlt össze, kifejezetten Rozi inspiráló történetének hatására.
Több mint egy kutya története
Rozi sorsa nemcsak egy állat szenvedéséről szól. Egy egész ország figyelmét irányította arra, hogy az állatvédelem nem pusztán jogi kérdés, hanem az emberség próbája. A történet hatására több ezren írták alá az „Igazságot Rozinak!” petíciót, és országos összefogás indult az állatkínzás büntetési tételeinek szigorításáért.
Amikor megkerestük a Laki Mancs Állatvédő Egyesületet, biztató választ kaptunk. Rozi ma már nem az áldozat, hanem a túlélés jelképe. Testén ugyan örökre ott maradnak a hegek, de szemeiben újra élet és bizalom csillog.
FIGYELEM A CIKKÜNK VÉGÉRE FELKAVARÓ KÉPET CSATOLTUNK:
