heti érdekes

Friss cikkek  

Minden korosztály képviseltette magát a nyárlőrinci emlékfutáson

Minden év május elsején rendezik meg Nyárlőrincen a Buzás János Emlékversenyt, ami nem más, mint egy utcai futóverseny. A rajt a névadóról elnevezett általános iskola elől indult, és oda is érkeztek vissza a futást teljesítők. Valamennyi korosztály képviseltette magát.

Több, mint negyedszázaddal ezelőtt indult útjára a Buzás János Emlékfutás, Pénzváltó István, akkori iskolaigazgató, majd később polgármester kezdeményezésére. Pénzváltó István maga is amatőr futó, az elmúlt huszonöt év alatt csak a szervezést és a rendezést irányította, jó maga nem vett részt rajta. Az elmúlt évben nyugdíjba ment, így a szervezést átadta Boros Kornélnak, a jelenlegi iskola igazgatójának. Ez viszont lehetőséget adott neki arra, hogy a 26. emlékfutáson ő is rajthoz álljon, és teljesítse a tíz kilométeres távot.

A versenyen először az óvodások rajtoltak, akiknek kétszáz métert kellett teljesíteniük. Valamennyi célba érkező kisfiúnak és kislánynak érmet akasztottak a nyakába. Az alsó tagozatosoknak ezer, a felsősöknek pedig kétezer méter volt a távjuk. Akadtak olyanok, akik mosolyogva fejezték be a versenyt, de olyanok is, akik sírva. Mind a három korosztály első három helyezettjét éremmel jutalmazták, de a célba érkezés után üdítőt is kaptak.

A két hosszabb távra, az öt és tíz kilométerre nem csak felnőttek, de azok a gyerekek is jelentkezhettek, akik úgy érezték, hogy le tudják futni azt az etapot, amit választottak. Akadt olyan család, ahol a gyermek együtt futott az apukával, vagy az anyukával és nem az számított, hogy hányadik helyen fut be, hanem az, hogy legyőzze a szülőt.

Összesen 215-en neveztek, melyből 28 óvodás, általános iskolás 61, fő. Az ötezer méteren 65-en, a tízezren pedig 61-en rajtoltak. Az öt kilométeren indulók egy, a tíz kilométeren rajtolók pedig két kőrt futottak. Az útvonalon volt szilárd burkolat, de füves mezei út is. Legtöbben a szélre panaszkodtak, mert szerintük az mindig szembe fújt, főleg a belterületen kívül. A célba érkezőket korcsoportonként értékelték és az első három helyezettek Bánföldi Ferenc fazekasmester népi iparművész által készített egyedi érmeket és kupákat vehettek át. Ezenkívül minden célba érkező ajándékcsomagot kapott, amiben helyi cégek által felajánlott termékek voltak.

Eredmények

Ovifutam 200 m lányok: 1. Virág Anita, 2. Bálint Korina (mind kettő Nyárlőrinc 3. Fodor Janka (Kecskemét). Fiúk: 1. Balla Csongor, 2. Karazsia Milán, 3. Hegyesi Gergő (mind három Nyárlőrinc).

Általános iskola I. korcsoport 1000 m lányok: 1. Habran Melissa, 2. Balla Édua, 3. László Mia (mind három Nyárlőrinc). Fiúk: 1. Hegyesi Bence, 2. László Botond, 3. Ágost Botond (mind három Nyárlőrinc).

  1. korcsoport 1000 m lányok: 1. Oláh Natália, 2. Bozsik Bella, 3. Zöldi-Kovács Gréta (mind három Nyárlőrinc). Fiúk: 1. Hegyesi Dominik (Nyárlőrinc), 2. Dollák Marcell (Kecskemét), 3. Horváth Mihály (Nyárlőrinc).

III. korcsoport 3 000 m lányok: 1. Falusi Luca (Abony), 2. Kutas Nóra (Kecskemét), 3. Farkas Lili (Lakitelek). Fiúk: 1. Paulin Bertalan (Lakitelek), 2. Rohacsov-Fazekas Dominik, 3. Ágost Zoltán (mind kettő Nyárlőrinc).

  1. korcsoport 3 000 m lányok: 1. Paulin Viola (Lakitelek), 2. Justin Odett (Nyárlőrinc). Fiúk: 1. Mizere Dániel (Tiszaalpár), 2. Hovodzák Attila Gábor (Lakitelek).

5000 méter 15-19 éves nők: 1. Falusi Léla (Abony), 2. Balog Réka Zselyke (Cegléd). Férfiak: 1. Zöldi-Kovács Máté (Nyárlőrinc), 2. Zvekán Zénó (Tiszakécske) 3. Diego Attila Del Aguila (Kecskemét).

20-29 éves nők: 1. Bálint Antónia, 2. Rimóczi Hédi, 3. Bőszén Fanni (mind három Nyárlőrinc). Férfiak: 1. Faragó József (Lakitelek), 2. Botka Dániel 3. Szűcs Gergő (mind kettő Csongrád).

30-39 éves nők: 1. Pappné Szabó Ildikó (Kiskunfélegyháza), 2. Chiovini Krisztina (Kecskemét), 3. Ágostné Nyúl Zsuzsanna (Nyárlőrinc). Férfiak: 1. Takács Sándor (Tiszakécske), 2. Petkó János (Szentendre), 3. Tóth Roland (Szentkirály).

40-49 éves nők: 1. Cseh Zsuzsanna (Csongrád), 2. Poór Katalin (Kecskemét), 3. Hári Helga (Nyárlőrinc). Férfiak: 1. Lévai Zoltán, 2. Vizi Viktor (mind kettő Lakitelek) 3. Puskás Ferenc (Nyárlőrinc).

50-59 éves nők: 1. Balláné Falusi Andrea (Lakitelek), 2. Sendula Bernadett (Kecel) 3. Lisku Henriett (Kecskemét). Férfiak: 1. Halász Tibor (Nagykőrös), 2. Makai Levente (Tiszaföldvár), 3. Polyák Balázs (Kecskemét).

60 év feletti nők: 1. Juhász Ilona (Kecskemét), 2. Szabó Csabáné (Százhalombatta), 3. Dobóvári Ilona (Szentes). Férfiak: 1. Dudás Endre (Cegléd), 2. Szabó Csaba (Százhalombatta), 3. Ritter Ferenc (Budapest).

10 000 méter 15-19 éves nők: 1. Nagy Dóra (Kecskemét), Férfiak: 1. Simon Bálint, 2. Nagy Dániel (mind kettő Kecskemét), 3. Szekeres Mihály (Nyárlőrinc).

20-29 éves nők: 1. Farkas Lilla (Újszász), Férfiak: 1. Kovács Kende (Kecskemét), 2. Zakar József (Újszász), 3. Soponyai Vencel (Kecskemét).

30-39 éves nők: 1. Sárdi Barbara (Kecskemét), Férfiak: 1. Katona Rómeó (Nyárlőrinc), 2. Virág Alex (Szeged), 3. Németh Csaba (Kecskemét).

40-49 éves nők: 1. Kovács Zita (Martfű), 2. Juhász-Tompa Melinda (Helvécia), 3. Benkő Csilla (Csongrád). Férfiak: 1. Nagy Attila (Budapest), 2. Major Gábor (Abony), 3. Molnár Péter (Kecskemét).

50-59 éves nők: 1. Háryné Staskó Anita (Kecskemét), 2. Urbán Gabriella (Helvécia), 3. Lédeczi Judit (Nyárlőrinc). Férfiak: 1. Kozák István (Kengyel), 2. Jéga-Szabó Zsolt, 3. Hegedűs János (mind kettő Kecskemét).

60-69 éves nők: 1. Harsány Márta (Kecskemét), 2. Pappné Hardi Márta (Helvécia), 3. Kelő Sára (Budapest) Férfiak: 1. Baranyi Zoltán, 2. Vajda Zoltán, 3. Pénzváltó István (mind három Kecskemét).

70-79 éves nők: 1. T. Nagy Magdolna (Kecskemét), 2. Lekrinszki Éva (Csongrád). Férfiak: 1. Czakó László (Budapest), 2. Koren Tamás (Szentendre).

80 év feletti férfi: 1. Kis Ferenc (Csongrád).

Kapcsolódó cikkek