A Merkantil Bank Liga NB II-es labdarúgó bajnokság a 28. fordulóval folytatódik. Ennek különösen nagy jelentősége lesz a Tiszakécskei LC számára. Ezen ugyanis akár már az is eldőlhet, hogy a csapat marad a másodosztályban, vagy ezenkívül a még hátralévő két forduló fog dönteni.
Azért is lényeges a vasárnapi Békéscsaba elleni találkozó, mert a napokban megjelent több hírportálon is, hogy Sós Bence a Soroksár ellen, öt sárga lapja miatt jogosulatlanul játszott. Az ügyben április utolsó napján döntés is született, az MLSZ részéről, amiben azt írják: „ Az eljárás során a Versenybizottság első fokon Sós Bence jogosulatlan szerepeltetése miatt a győzelemért járó három pontot és egy büntetőpontot levont a Tiszakécskétől, a döntést a klub megfellebbezte. Az MLSZ Fellebbviteli Bizottsága a Versenybizottság elsőfokú határozatát helybenhagyta.” Éppen ezért a Békéscsaba elleni találkozó létfontosságú lesz a Tiszakécske számára.
A csapat a levonás után, huszonkilenc ponttal rendelkezik, ami a tizenkettedik helyet jelenti számára a tabellán. Az elmúlt bajnoki fordulóban súlyos vereséget (5-1) szenvedett a másik vármegyei másodosztályú csapattól a Kecskeméti TE-től. Bár Pintér Csaba vezetőedző a mérkőzés utáni nyilatkozatában semmiről sem panaszkodott, de a jegyzőkönyvben létható volt, hogy mindössze hét tartalék játékos tudott leülni a kispadra, betegségek és sérülések miatt. Közülük Esery Desmond kapus, két U19-es játékos Radics Kristóf és Pap Dominik, akik még nem szerepeltek a keretben, csak a fiatal szabály miatt kellett őket behívni. A kezdő csapatban Gyenes Ádám, valamint a másik fiatal Szekér Botond szerepelt. Az utóbbi játékos bajnoki találkozón még nem volt kezdő a tiszakécskei csapatban. A kispadon ült még Lucas és Szekér Ádám, akik sérültek voltak, rájuk sem számíthatott a vezetőedző. Valójában csak Balázs Benjaminra és Kócs-Washburn Erikre támaszkodhatott Pintér Csaba, őket be is cserélte. Ilyen előjelek mellett született meg az 5-1-es kecskeméti győzelem.
Vasárnap új mérkőzés vár a Tisza-parti kisváros csapatára, a Békéscsaba 1912 Előre látogat a Városi Sportcentrumba. A vendégek a huszonöt megszerzett pontjukkal jelenleg az utolsó előtti, tizenötödik kieső helyen állnak a tabellán. Nekik sem lesz mindegy, hogy milyen eredmény fog születni Tiszakécskén. Vereségük esetén szinte biztosra lehet venni, hogy a hátralévő két mérkőzésen, hazai pályán a Kozármisleny, idegenben pedig a Mezőkövesd ellen kell kiharcolniuk a bennmaradást. Egyik sem lesz könnyű mérkőzés, de a tiszakécskei sem. Legutóbb hazai pályán a Karcag ellen 0-0-as eredményt értek el. Érdekes, hogy az előtte lévő mérkőzésen, az utolsó helyen álló Szentlőrinc ellen is 0-0-as eredményt játszott a Békéscsaba.
A tiszakécskeiek természetesen bíznak abban, hogy megnyerik a találkozót, valamint a két még hátralévő mérkőzést
, és a következendő bajnokságban is a másodosztályban tudják majd folytatni a pályafutásukat.
A jelenlegi helyzetről és a vasárnapi Békéscsaba elleni találkozóról megkérdeztük Pintér Csaba véleményét is.
– A helyzetünk az elmúlt vasárnapi KTE elleni mérkőzés óta nem javult, már ami a sérülteket és a betegeket illeti. Nem szeretnék a négy pontos levonásról beszélni, mert nekünk nem ezzel kell foglalkoznunk. Nekünk az a dolgunk, hogy a rendelkezésre álló kerettel mindent megtegyünk a pályán ahhoz, hogy eredményesek legyünk. Az NB II-ben minden mérkőzés fontos, főleg így a véghajrában. Most bele kerültünk egy dupla vereség spirálba, amiből a leggyorsabban szeretnénk kikerülni. Sajnos a keret nem változott sem pro, sem kontra módra, éppen ezért csak vasárnap a mérkőzés előtt fog kiderülni, hogy kik alkotják majd a keretet. Vannak ugyanis tartós sérültjeink, olyanok is, akiknek javult az állapota, de azt csak vasárnap fogjuk látni, hogy bevethetők, vagy sem. Nem könnyű a helyzetünk, de optimista vagyok. A rendelkezésre álló játékosokból megpróbáljuk kihozni a maximumot. Az persze nem kérdés, hogy a Békéscsaba ellen nyerni szeretnénk, mondta a vezetőedző.
Pintér Csaba elmondta még, hogy képesnek tartja a csapatát arra, teljesen mindegy milyen összetételben, hogy hazai pályán legyőzzék a Békéscsabát. Ugyan úgy feltérképezték őket, mint a többi bajnokságban szereplő csapatot. Ettől a helyi munkájuk nem változott, ugyan úgy készültek, mint a többi ellenfelünk ellen. Véleménye szerint a Békéscsaba sincs könnyű helyzetben, és a vasárnapi mérkőzés eredménye azon fog múlni, hogy kibírja jobban a nyomást.
A Tiszakécskei LC- Békéscsabai 1912 Előre labdarúgó mérkőzés vasárnap 17 órakor kezdődik a Városi Sportcentrumban.


