Kevés olyan ember van Lakiteleken, aki ne találkozott volna már Tóth Sándor Zoltán fényképeivel. Hol egy közösségi rendezvény pillanata, hol a Tőserdő csendes szépsége, máskor pedig egy emlékeket idéző utcakép köszön vissza képein. Fotói nem csupán dokumentálnak, hanem történetet mesélnek a településről, az itt élő emberekről és azokról a múló pillanatokról, amelyek idővel felbecsülhetetlen értékké válnak.
A fotózás iránti érdeklődése egy egészen személyes időszakból indult. Mint meséli, az egykori helyi politikai életből való kikapcsolódásként kezdett egyre többet sétálni a Tőserdőben. Ezek a séták azonban hamarosan új látásmódot nyitottak meg előtte.
„Egyszer csak jött a késztetés a fotózáshoz. Figyelmem ráirányult a színekre, fények/árnyékok szépségeire, az állatvilág csodáira” – fogalmazott. Hozzátette: egyre jobban vonzotta a körülötte lévő világ képi látványának rögzítése, bemutatása és megosztása, amelyben a közösségi oldalakon kapott pozitív visszajelzések is megerősítették.
Az első képek még egy Samsung S10+ telefonnal készültek, később pedig egy Nikon utazó fényképezőgéppel folytatta a természet és a település mindennapjainak megörökítését. Az évek során szinte valamennyi helyi rendezvényen jelen volt kamerájával. Számára azonban ez nem egyszerű hobbi vagy tudósítói munka, hanem egyfajta közösségi küldetés.„Rendszerváltáskor rögzült bennem, hogy a Petőfi Sándor Művelődési Ház pártállástól függetlenül minden lakiteleki lakosé. Így gondoltam ezt községi szinten is, vagyis Lakitelek minden lakiteleki lakosé” – mondta.
Ez a gondolat vezette abban is, hogy hosszú évek óta igyekszik minden jelentősebb közösségi eseményt dokumentálni. Úgy érzi, ezek a képek egyszerre szólnak az utókornak és azoknak is, akik távolabbról szeretnének betekinteni Lakitelek életébe. Arra a kérdésre, hogy milyen pillanatokat szeret leginkább megörökíteni egy eseményen, szerényen csak annyit válaszolt: „Azokat a pillanatokat, melyek a leginkább kifejezik az adott rendezvény tartalmát.”
Talán éppen ez a hozzáállás adja képeinek hitelességét. Nem a beállított jeleneteket keresi, hanem az őszinte, emberi momentumokat: egy mosolyt, egy meghatott tekintetet vagy egy közösség együtt lélegző pillanatait.
A közelmúltban megnyílt fotókiállítása újabb fontos mérföldkő életében. Bár nem ez az első tárlata, a mostani kiállítás különösen nagy érzelmi jelentőséggel bír számára. Felidézte, hogy első alkalommal 2016. október 7-én nyílt kiállítása „Pillanatok” címmel, amikor Lendvainé Dr. Erki Mária, a Mákvirág Galéria-Drogéria tulajdonosa kérte fel képei bemutatására, a megnyitót pedig Czinege Edit agyagművész tartotta. Azóta közel tíz év telt el, és ezalatt több tízezer felvétel készült. A mostani kiállítás anyagának összeállítása ezért komoly kihívást jelentett.
„A sok-sok képet nézve én is úgy éreztem, hogy nincs egy kiállításra való jó képem…” – mesélte önkritikusan, majd humorral hozzátette: „Úgy voltam, mint a hölgyek a szekrény előtt, amikor nagyon ki akarnak öltözni, de úgy látják, nincs egy rendes rongyuk, amit felvegyenek.”
Mégis, a tárlat végül nemcsak a képekről szólt, hanem arról a közösségi kapcsolatról is, amely az alkotó és Lakitelek között kialakult az évek során. Büszkén említette, hogy fotói más alkotókat is inspiráltak: Nagy Zsuzsa akvarellfestőt festmények készítésére, Vargáné Darabos Mártát pedig versek írására ösztönözték. Utóbbi a kiállítás megnyitóján saját verseivel is színesítette az eseményt.
Külön örömet jelentett számára, hogy a Művelődési Ház korábbi és jelenlegi munkatársai közül is sokan ellátogattak a megnyitóra. „Nekik, de mindenkinek köszönöm a remélhetőleg sikeres kiállítást” – mondta hálásan. A tárlat május közepéig látogatható az Ökoturisztikai Központban. A jövőt illetően továbbra is ugyanaz a belső motiváció vezérli, mint eddig: megőrizni mindazt, ami körülvesz bennünket, mielőtt végleg eltűnne.
„Már most vannak olyan emlékek, melyek a valóságban nem, csak képeken találhatóak meg” – fogalmazott. Éppen ezért szeretné tovább folytatni Lakitelek természeti szépségeinek és közösségi életének dokumentálását, miközben folyamatosan törekszik a fejlődésre és a látvány „minél esszenciálisabb megjelenítésére”. Tóth Sándor Zoltán képei így nem csupán fotók. Egy település emlékezete, egy közösség pillanatnyi lenyomatai, olyan értékek, amelyek az idő múlásával egyre fontosabbá válnak.