Az Ízőrzők tévésorozat 2007 óta látható a Duna Televízió és a Duna World adásában. Alkotóik, Róka Ildikó és Móczár István országjáró műsorban mutatják be hazánk településeit. Régi konyhák házias ízei, helyi alapanyagokból készülő finomságok kerülnek az Ízőrzők asztalára, amit a nézők nagy figyelemmel kísérnek.
A stáb 313. adását Nyárlőrincen forgatták ma és forgatják holnap is. A település polgármesterének, Pácsa Józsefnek volt az ötlete, hogy Nyárlőrinc is bemutatkozhatna, megmutathatná gasztronómiáját. Az elképzelést tett követte, felvették a kapcsolatot a stábbal, pontosabban Róka Ildikó szerkesztővel és Móczár István operatőrrel. Az előzetes megbeszélések után tizenegy fajta ételt közül választotta ki a stáb azt az öt ételt, ami majd adásba kerül. Természetesen mindegy
iket azok készítik el, akik jelentkeztek a főzésre, sütésre.
Az első napon, június 17-én, Hajagos Csaba történész, muzeológus beszélt Nyárlőrinc történetéről, majd Pácsa József polgármester mutatta be a települést, a Romkertben. Szabó István tárogatón játszott, Bánföldi Ferenc fazekasmester pedig szakmájáról beszélt.
Ezen a napon két ételt készítettek, még pedig egy különleges kuglófot, és a tutajos egytálételt. A főzést, sütés Forgó Dávid házánál végezték. A kuglófot a háztulajdonos, míg a tutajost maga a polgármester, Pácsa József készítette. A kuglóf nem egyszerűen készült. Nem úgy, hogy a tésztát beleöntötte Dávid a formába, hanem kisebb gombócokat szakított, amit kinyújtott azt beletette a formába, majd következett a töltelék, és így rétegezte. Három féle tölteléket használt mákot, diót és kakaót. A töltelék csíkok szépen látszottak a felvágás után. A tészta nagyon szép sárga színű volt, ami azt jelentette, hogy házi tojást használt.
A tutajos egy jellegzetes pásztorétel. A szalonnát apró kockára vágta a polgármester, és kisütötte. Utána kiszedte a bográcsból és tarhonyát pirított a zsíron. Mikor már majd nem megpirult a tarhonya, beletette az apróra vágott kolbászt, vöröshagymát, a megtört foghagymát, és a kiszedett szalonna is visszakerült a bográcsba. Még egy kicsit pirította, majd felöntötte vízzel és beletette a szintén apróra vágott krumplit is. Őrölt piros paprikával, sóval, borssal és köménymaggal ízesítette. Amikor megfőtt az étel, a krumplit megtörte és még petrezselyemzöldet is tett bele. Karikára vágott paprikával díszítette, és vegyes savanyúsággal tálalta. Pácsa József elmondta, hogy felesége Erzsike, vagy a kisebbik lánya szokott neki otthon segíteni. Ezúttal Erzsike segédkezett.
A nap zárásaként a Pöszméte citerazenekar játszott, szintén a Romkertben.
Szerdán újabb háromfajta ételt fognak elkészíteni, amiről szintén beszámolunk.