3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2019.08.26. hétfő, Izsó
  2. |
  3. 28 °C
  4. |

Vandálok pusztítanak Lakiteleken

Nem először fordul elő az, hogy ismeretlen tettesek vandál módon viselkednek Lakiteleken. A napokban több százezer forintos kárt okoztak a Templom téren.

 

Kedden vették észre azt, a települési csoport munkatársai, hogy a Templom parkban milyen rongálások történtek. Az ott álló harang és Petőfi szobor biztonsági berendezését tönkretették ismeretlen tettesek. A kandeláberek üveglapjait és a benne lévő égőket kiverték, csak úgy, mint a villanyóra szekrény ajtaját. Az öntöző rendszert kitépték földből, több kis fák pedig kettétörtek, A turulmadaras szoborban és a fa névtáblában is kárt tettek. Korábban közel száz kis fa mellől lopták el a támasztókarókat. Az üdülőterületen pedig egy lezáró sorompóban tettek kárt. A művelődési ház szigetelését is megrongálták. Az önkormányzat az elkövető megtalálásért pénzt ajánlott fel. A mostani eset kapcsán is rendőrségi feljelentést tettek.