3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2019.02.20. szerda, Álmos, Aladár
  2. |
  3. 7 °C
  4. |

Lovas polgárőrök a külterületen élők szolgálatában

Ezekben a napokban, összehangolt akció keretében lovas polgárőrök járják a külterületeket. A megyében több településen is működik lovas polgárőr tagozat.

 

Felföldi Zoltán az Országos Polgárőr Szövetség Lovas Tagozatának az elnöke, lakiteleki polgárőr, Raisz Árpáddal párban a településen teljesítettek szolgálatot. Először az üdülőterületet nézték meg, majd lementek a Hol-Tisza partjára. Ott, kis fürdőt vettek a lovak, majd a Makai dűlőt célozták meg. Pusztán a véletlen műve volt az, hogy Dávid László éppen kint tartózkodott az udvaron, ezért megálltak a lovasok. Felesége süteménnyel és ásványvízzel kínálta meg őket. Akkor érkezett oda Keresztúri Dénes is, aki éjszakai polgárőr szolgálatba indult kocsijával. Ő is megállt, és természetesen neki is jutott a süteményből. A polgárőrök arról érdeklődtek, hogy milyen a közbiztonság a külterületen. – Az OPSZ a 2014. évet a külterületi bűnmegelőzés évévé nyilvánította – mondta Felföldi Zoltán. A külterületi bűnmegelőzéshez kapcsolódóan az OPSZ Lovas Tagozata ebben az évben, júliustól november közepéig, összesen négy külterületi járőr akciót hirdetett, fokozott járőrtevékenységgel, egy időben történő lovas polgárőr akciók megtartásával. Ehhez kapcsolódóan a tagozat elnöksége felvette a kapcsolatot a készenléti rendőrséggel. A fokozott járőr akciók időpontja és a téma, amire szerveződik, az alábbiak szerint alakul: július 1-14. idegenforgalom, szemétlerakás megelőzése, augusztus 1-14. betakarítás, tűzmegelőzés, szeptember 1-14. szüret, november 1-14. falopások.

Az OPSZ Lovas Tagozata 2012 áprilisában alakult, azóta dinamikus fejlődik. Jelenleg 88 polgárőr egyesületben összesen 434 lovas teljesít szolgálatot, akik aktívan részt vesznek a bűnmegelőzésben, elsősorban a külterületeken és a nem állandóan lakott üdülőterületeken végzett rendszeres járőrtevékenységükkel. Valamennyi lovas polgárőr elméleti és gyakorlati szintfelmérőt teljesített, ami a feltétele a szolgálatadásnak. Szolgálataikat egységes formaruhában teljesítik. A rendszeres járőr tevékenységen kívül részt vesznek rendezvények biztosításában, iskolai lovaskultúra oktatásban, gyermek lovagoltatásban, valamint versenyeken. Munkájukat a lovas tagozat fogja össze, számukra képzési lehetőséget, ruházatot és felszereléseket biztosít, Minden évben megrendezik az országos Lovas Polgárőr Szemle, Toborzó és Ügyességi Versenyt, amelyre most augusztus 23-án, Kecskeméten, a Hírös Vágta keretében kerül sor.