3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2019.12.07. szombat, Ambrus
  2. |
  3. 3 °C
  4. |

Harmincegy gyanúsított, 45 bűncselekmény

Egy piramisrendszerhez hasonló felépítésű bűnözői hálózatot számoltak fel a Bács-Kiskun megyei rendőrök.

 

A megyei rendőr-főkapitányság visszaélés új pszichoaktív anyaggal bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást O. József békéscsabai lakos és társai ellen.

A nyomozás során felderítették a nyomozók egy Kecskemét területén 2012 év elejétől 2013 augusztusáig új pszichoaktív anyagok terjesztésével foglalkozó hálózatot. A gyanúsítottaknál megtartott házkutatások, szemlék során több kilogramm, különböző hatóanyagokat tartalmazó, új pszichoaktív anyagnak minősülő szereket, körülbelül 0,5 kilogramm kábítószernek minősülő anyagot, kábítószer-prekurzort és jelentős összegű készpénzt, valamint lőfegyvereket találtak és foglaltak le a nyomozók.

A nyomozás során kiderült, hogy az új pszichoaktív anyagnak minősülő szerek terjesztésének főszervezője O. József volt, aki a rendelkezésre álló adatok szerint kezdetben Magyarországon, majd Szlovákiából kilogrammos tételekben beszerzett szereket Kecskemétre és Tiszaalpárra szállította, ahol ezeket S. Richárd kecskeméti és H. Ferencné tiszaalpári lakosok ,,fő elosztóként” értékesítettek tovább a kisebb terjesztőknek, akik közreműködésével jutottak el az anyagok a fogyasztókig.

Az eljárás során egy piramisrendszerhez hasonló felépítésű bűnözői hálózat rajzolódott ki, melyben az egyes résztvevők a közvetlen egy szinttel alattuk és felettük lévő személyeket ismerték, azokkal tartottak kapcsolatot.Az ügyben több személyt fogtak el kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, ezeket az ügyeket külön eljárás keretén belül vizsgálja a rendőrség.

A megyei rendőrök a nyomozást november 27-én befejezték és 31 gyanúsított ellen, - 45 bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - az eljárás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Kecskeméti Járási Ügyészségnek megküldik. polcie.hu