1. 2024.06.13. csütörtök, Antal, Anett
  2. |
  3. 19 °C
  4. |

Negatív spirálba került tavasszal a Tiszakécske

Hat forduló van még hátra a Merkantil Bank Liga NB II-es labdarúgó bajnokságból. A vasárnapi játéknapon a Tiszakécskei LC a Kolorcity Kazincbarcika SC-t fogadja.

A vendégek a tizedik helyen állnak a tabellán, az eddig lejátszott huszonnyolc fordulóból, harminchét pontot gyűjtöttek. Legutóbb hazai pályán, a listavezető Nyíregyházától kaptak ki 0–1 arányban. A kazincbarcikaiak játékosa Ternován Patrik, aki a 2020/2021-es idényben tiszakécskei színekben rúgta a labdát. A hazaiaknál is van egy játékos, Takács Tamás, aki az előző bajnokságban még a barcikai csapatban szerepelt.

Minden bizonnyal harcos, küzdelmes mérkőzésre van kilátás, legalább is azzal lehetne a szurkolók optimizmusát visszahozni, akik már az elmúlt Mosonmagyaróvár elleni, és a még hátralévő hazai bajnoki mérkőzéseket is ingyen tekinthették és tekinthetik meg. Sajnálatos módon sem az óvári, sem pedig a Pécs elleni játék nem azt mutatta, hogy a játékosok nagy akarással, mindent megmozgatva és belevetve, a győzelem megszerzésre törekedtek. Pedig a Szeged ellen megmutatták, hogy igen is tudnak úgy is játszani, aminek meg is lett az eredménye. Az említett két mérkőzés elvesztése és főleg a hat pont, most nagyon hiányzik a Tiszakécskének. Persze esély van még a bennmaradásra, ha minden találkozót megnyernek, de ahhoz az is szükséges, hogy a többi, előttük lévő csapatok is pontokat veszítsenek, és minden úgy alakuljon, ahogyan azt a kisvárosban szeretnék. Ebben a bajnoki idényben már a negyedik vezetőedző dolgozik Tiszakécskén. Ilyenkor persze felmerül a szurkolókban az, hogy biztos, hogy az edzőkben van a hiba? Esetleg a játékosoknak kellett volna többet tenni annak érdekében, hogy jobb eredmények szülessenek, hiszen ők játszottak és játszanak a pályán. Az egyesület vezetése azt szerette volna, hogy a bajnokság végére ne legyenek kiesési gondok. Sajnos ez eddig nem jött össze, de reménykedni még lehet.

Gyurján Bence úgy látja, hogy bekerültek egy negatív spirálba. – Ha a tavaszi szezon eleje úgy alakult volna, hogy nyertünk volna meccset, meccseket, az adott volna egy löketet, de sajnos ez nem sikerült. Kikaptunk, döntetlent játszottunk, láttuk, hogy távolodik tőlünk a mezőny, ami negatív hatással volt a hangulatra, a csapatra. Ebből a spirálból sajnos nem sikerült kijönnünk. A Mosonmagyaróvár és a Pécs ellen sem úgy játszottunk, ahogyan kellett volna, és volt több olyan is, amit megnyerhettünk volna és akkor most nem itt tartanánk, ahol jelenleg vagyunk. A Kazincbarcikáról nem gondolnám azt, hogy jobb játékerőt képviselnek, mint mi, sőt. Azt kell mondanom, hogy matematikailag van még esélyünk a bennmaradásra. Ez nem csak rajtunk múlik, hanem az előttünk lévő csapatokon is. Amennyiben tudnánk nyeregetni, nyilván ez most álmodozás, de ha hátralévő hat mérkőzésből mindet megnyernénk, akkor bent tudnánk maradni. Egyébként nem engedtük még el ezt az egészet.

Nagy probléma az, hogy nem tud a csapat gólt lőni, és kevés a kapura lövés is. – Ezt azért nem húznám rá a csatárokra, mert a labdarúgás csapatjáték. Ki kellene őket szolgálni, de az tény, hogy nem jönnek a gólok. Lehet, hogy ez függ attól, hogy nem jönnek az eredmények. Nem mindenkinek egyforma az önbizalma. Szeged ellen nyertünk, azután összejöhetett volna. Sajnos nem tudok erre okosat mondani. Ha tudnám a megoldást akkor nem itt tartanánk, tette hozzá a középpályás.

A Tiszakécskei LC–Kolorcity Kazincbarcika mérkőzés vasárnap 17 órakor kezdődik a Tiszakécske Városi Sportcentrumban.