3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2019.12.07. szombat, Ambrus
  2. |
  3. 2 °C
  4. |

Beismerte tettét a lakiteleki nő

Vádemelést javasol a rendőrség azzal az 52 éves nővel szemben, aki a megalapozott gyanú szerint megölte élettársát és annak édesanyját.

2014. február 3-án a reggeli órákban egy lakiteleki házban holtan találták az ott lakó 52 éves férfit, illetve 81 éves édesanyját, akiknek halálát az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint szúrt sérülések okozták. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást.

A bűncselekmény elkövetésével a sértettekkel egy házban élő A. Erika - a férfi élettársa - gyanúsítható megalapozottan, aki tettét követően öngyilkosságot kísérelt meg, a helyszínre kiérkező mentőszolgálat munkatársai ellátását követően kórházba vitték. Az 52 éves nőt a nyomozók 2014. február 7-én gyanúsítottként hallgatták ki, a nő vallomásában a bűncselekmény elkövetését beismerte. A rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatását, melyet a Kecskeméti Járásbíróság 2014. február 7-én elrendelt.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a nyomozást 2014. december 10-én befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldi meg a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek.

police.hu