3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2019.12.07. szombat, Ambrus
  2. |
  3. 3 °C
  4. |

Rendhagyó történelmi óra középiskolás diákoknak

Rendhagyó történelmi órán vettek részt a tiszakécskei középiskola diákjai. Hajagos Csaba előadásában megismerkedhettek a hetven évvel ezelőtt történt kécskei eseményekről.

 

1945 minden tekintetben sorsfordító volt Kécskén is. Erről szólt Hajagos Csaba történész-muzeológus előadása a művelődési központ nagytermében, Boldog falu 1945-ben? címmel rendhagyó történelem óra keretében. Valóban boldog volt ez az időszak, kérdeztük a kutatást végző szakembert. A lakások hatvan százalékában vezetékes víz és villany volt, ami egyedülálló volt Magyarországon abban az időben – mondta a történész. Az infrastuktúra és a gazdálkodási mechanizmus sokkal fejlettebb volt, mint az ország más területén 1935-ben. Ez az itt élő emberek szorgalmából fakadt. Ezt vittem át 1945-re a szovjet megszállás idejére, és ezért is a kérdőjel a cím mögött. Ez az időszak megpecsételte a község sorsát, jobban Újkécskét, mint Ókécskét. A kommunista diktatúra első megjelenése a földosztás volt, a vidéki agrártársadalom átalakítása, elnyomása. Sok embert állítottak népbíróság elé, sokan kerültek kényszermunkára és börtönbe. 1944 eleje és 1945 vége törés volt ebben a boldogságban. A boldog időszak tulajdonképpen ott ért véget.

Hajagos Csaba hiánypótló kutatást végez, előadása középiskolásoknak szólt. Amint az elmondta, mind a két község történetében vannak fehér foltok erről az időszakról, gyakorlatilag nincs szakirodalma. Csak a levéltári források feltárásában folytatott gyűjtemények során adható vissza ennek a generációnak az, ami a nagyszüleikkel történt az elmúlt hetven évben. Fontos, hogy átéljék, kézzel fogható legyen számukra az az időszak, ami településükön megtörtént –fogalmazott a történész. Erről egy kiállítás is tanúskodik az ókécskei közösségi házban.