3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2018.04.25. szerda, Márk
  2. |
  3. 24 °C
  4. |

A posta megnyitásának százötven éves évfordulóját ünnepelték

A tiszakécskei posta megnyitásának 150. évfordulója alkalmából megemlékezést és kiállítást tartottak a művelődési központban.

 

Szőke Ferenc zenetanár postakürtöt szólaltatott meg, ezzel kezdődött az ünnepi megemlékezés. A posta örök, de örökké változik, A postának megalakulása óta nagyon fontos összekötő szerepe volt, a kécskei lakosság életében. A különböző korokban, különböző változásokon ment keresztül a posta is. Közösség formálásra is lehetőséget biztosított, mivel az emberek közötti kommunikációt lehetővé tette, megkönnyítette, mondta megnyitó beszédében Nagy Lászlóné a helyi posta vezetője. Tóth János polgármester köszönetet mondott az elmúlt százöten évért azoknak, akik ez alatt az idő alatt a postán dolgoztak és szolgálták a tiszakécskeieket és a környéken élőket. – Ünnepelni és megemlékezni jöttünk Tiszakécskére, hangsúlyozta Ötvös Tamás a Magyar Posta Zrt. Kelet-Magyarországi Területi Igazgatóság értékesítési osztályvezetője. A mai nemzedék feladata az, hogy ünnepélyesen megemlékezzünk a százötven éves postáról és mind arról, ami ez alatt az idő alatt itt történt. – tette hozzá. Történelmi áttekintéssel emlékezett a régi időkre. Fokozatosan, több száz év alatt alakult ki a postás szakma. Ma már kuriózumnak számít a postakürt megszólaltatása, pedig régebben több ezer embernek volt a munkaeszköze a hangszer. Ezzel jelezték a településeknek, hogy érkezik a postajárat, lehet előkészíteni a váltólovakat, értékküldeményeket. Azóta is szükség van a postára és a postásokra, mert közös együttműködés van a postások és a lakosság között. A postások a legnagyobb melegben, hóban, fagyban, esőben viszik a küldeményeket, értékeket a lakossághoz. Az 1800-as évek végén, az 1900-as évek elején olyan változások következtek be, amelyek megteremtették a mostani posta alapját. Sajnálatát fejezte ki, hogy nem tudják a Kécskén 150 év óta dolgozó postások teljes névsorát. Lakos Gyula nevét azonban megemlítette, aki 1880-ban volt postamester, de nagy valószínűséggel nem ő volt az első. Az elmúlt évtizedekben újabb hatalmas változásokon ment keresztül a posta. Kovács Ernő megyei kormánymegbízott is köszönetét fejezte ki azoknak, akik a kécskei postán dolgoztak az elmúlt150 évben és dolgoznak mai is. A műsorban közreműködött a Kécske Néptáncegyüttes, és gyerekek szavalatait is meghallgathatták a jelenlévők. A kiállítást szeptember 9-ig tekinthetik meg az érdeklődők.