3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2018.10.23. kedd, Köztárs. napja, Gyöngyi
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Nyárlőrinc csapata nyerte a rangadót

Az elmúlt hétvégén két győzelmet arattak és két vereséget szenvedtek a körzetünkhöz tartozó labdarúgó csapatok. Kezdjük először a megyei I. osztályban játszó Duna Aszfalt Tiszakécske VSE csapatával.

 

Úgy tűnik, hogy a tiszakécskeiek semmit sem akarnak a véletlenre bízni. Az eddig lejátszott három mérkőzésükön (egyszer szabadnaposak voltak), magabiztos győzelmet arattak. Ez jó előjel a folytatásra, mert nem titkolt szándéka az egyesületnek, hogy a következő idényben már magasabb osztályban játsszon. A mostani találkozón Kiskőrös csapatát fogadták. Ellenfelük az elmúlt bajnokságban jobban szerepelt, most viszont eddig három mérkőzésből három pontot gyűjtött. A felújított centerpályán most játszottak először mérkőzést, sok néző előtt. Már a találkozó elején, a 8. percben, Vladul Stefan talált a kiskőrösi hálóba. Újabb nyolc perc elteltével Markovic Slobodán volt eredményes. Kalmár Ferenc sem akart lemaradni a gólgyártásban, az ő találatával már 3-0 volt az eredmény. A félidő befejezése előtt még Szabó Máté és Oláh Gergő is örömet szerzett a szurkolóknak, így 5-0-lal fordultak. A második játékrészben visszafogottabban játszottak a hazaiak és „csak” két góllal terhelték meg ellenfelük kapuját. A gólokon Csurka Ádám és Székely Dávid osztozott. Az eddig lejátszott három mérkőzés után száz százalékos a csapat. Duna Aszfalt Tiszakécske VSE-Kiskőrös 7-0 (5-0). Ifjúsági mérkőzés: 1-5.

A megyei II. osztály Északi csoportjában rangadóra került sor. Nyárlőrinc az ősi riválist, Lakiteleket fogadta. Már a harmadik percben a hazaiak hálójában táncolt a labda, Erős Gergő jobb oldalról leadott éles lövése után. Három perc múlva jött a válasz Torbán Csaba révén, aki mintegy harminc méterről hatalmas gólt lőtt. A 13. percben a hazaiak Bali Gábor cselsorozata után megszerezték a vezetést. Ezt követően kiegyenlített játék folyt a pályán. Balla Tamásnak volt néhány nagy védése, de Magyar Imre is bizonyította, hogy jó kapus. A második félidő közepén Torbán Csaba növelte az előnyt. Szabadrúgásból talált a lakiteleki kapuba úgy, hogy a labda Balla Tamás előtt megpattant a földön. A kapusnak esélye sem volt hárítani. A hátralévő időben még próbálkoztak a lakitelekiek, de nem tudtak gólt szerezni. A találkozó lefújása előtt öt perccel a játékvezető Bálint Tibort kiállította. Nyárlőrinc-Lakitelek 3-1 (2-1). Ifjúsági eredmény: 1-4.

A tiszaalpáriak Jakabszállásra látogattak, és ők is hamar, már a hetedik percben gólt szereztek, László Zsolt révén. Jól is jött a gyors gól, mert ez biztonságérzetet is adott a játékosoknak. Vigyázni kellett a vendégeknek, mert nem volt cserejátékosuk. Az első félidőben sikerült megtartani az előnyt, de a második játékrész elején egyenlített a hazai csapat. Sajnos Dömötör Sándort idő előtt zuhanyozni küldte a játékvezető. Ez pedig azt jelentette, hogy tíz emberrel kellett befejezniük a találkozót. A jakabszállásiak mindet megtettek annak érdekében, hogy a vezetést megszerezzék. Ez a 92. percben sikerült is nekik. Jakabszállás-Tiszaalpár 2-1 (0-1). Ifjúsági eredmény: 1-0.