3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2018.12.12. szerda, Gabriella
  2. |
  3. 2 °C
  4. |

A döntőben is megállták helyüket az Alfödi betyárok

A hosszú, kitartó munka meghozta gyümölcsét. Nyárlőrinc Alföldi betyárok nevű csapata bejutott a Kárpát-medence kincsei – Hungarikumok verseny döntőjébe, s ott is remekül szerepelt.

 

Hogyan vezetett ide az utuk? Az első fordulóban még csak egy ötven kérdéses TOTÓ-t kellett kitölteniük, melynek témája a hungarikumok voltak. A második fordulóban ismét egy TOTÓ várt rájuk, melynek kérdései a Kárpát-medence értékeiből kerültek ki. De ezzel még nem volt kész a feladatsor. Nekik maguknak is össze kellett állítani egy TOTÓ-t saját településük értékeiről, majd interjúval kellett bemutatni községük egy olyan személyét, aki szerintük valami jelentőset alkotott akár tárgyi, aki szellemi vonalon. Nyárlőrinc népi iparművész fazekasmesteréhez, Bánföldi Ferenchez látogattak el.

Ekkor még több, mint 600 csapat versenyzett egymással nemcsak Magyarországról, hanem az egész Kárpát-medence területéről. A zsűrinek ennyi pályamunkából kellett eldöntenie, kik juthatnak be az elődöntőbe, melynek a Lakiteleki Népfőiskola adott otthont. Elmondhatatlan volt a nyárlőrinci diákok öröme, amikor megkapták a levelet, hogy bizony ők is egyike annak a legjobb 24 magyarországi csapatnak, így ott lehettek az elődöntőn. Erre a fordulóra nem érkeztek üres kézzel. Előzetes feladatként egy folyóiratcímlapot kellett készíteni, amelyen településük értékeit kellett felmutatniuk. Emellett választaniuk kellett egyet a hetven hungarikum közül, hogy azt maximum öt percben bemutathassák. A bemutatáshoz bármilyen kreatív megoldást alkalmazhattak. A diákok a címlaphoz só-liszt gyurmából elkészítették Nyárlőrinc néhány értékét: a címert, a romtemplomot, a katolikus templomot, a millenniumi parkot, a háborús és 56-os emlékműveket. A hungarikumok közül a magyar huszárságot választották, szemléltetéshez még mézeskalács huszárokat is sütöttek.

Az elődöntőben még külön-külön versenyzett a 24 legjobb magyarországi és a 24 legjobb határon túli csapat. A döntőbe a 12-12 legügyesebb csapat jutott be, hogy most már mindenki mindenkivel versenyezhessen. Már az nagy sikerélmény volt, mikor az elődöntő eredményhirdetésén a továbbjutó csapatok között hallották a nevüket.

A döntőig tartó másfél hét sem a pihenésé volt. Ismét kaptak előzetes feladatokat. Készíteniük kellett egy legfeljebb két perces filmet településük egy értékéről. Az Árpád-kori romtemplomot választották. Operatőrnek Jokhel Árpádot kérték fel, Varga Imrétől pedig nagyon szép csikósingeket kapott a két fiú csapattag. A film vágását Szenek Orsolya készítette. A másik előzetes feladathoz ismét egy 5 perces bemutatót kellett készíteni az hungarikumjukról. Olyan dolgot vagy személyt kellett választaniuk, amely még nem szerepel a hungarikumok hivatalos listáján, de szerintük ott lenne a helye. A turulmadarat választották, amely a legtöbb tudós szerint nem más, mint a kerecsensólyom. A madár bemutatását, magyarságunkhoz kötődését egy jelenetbe helyezték, s jó szokásukhoz híven versben írták meg. Készítettek táltosdobot, s a végén táncoltak is. A tánchoz pedig origami sólymokat hajtogattak.

A döntőre május 10-11-én került sor szintén a Lakiteleki Népfőiskolán. Igazi Kárpát-medencei döntő volt, hiszen valamennyi elszakított országrészből jutottak be csapatok. A mezőny hihetetlenül erős volt. Jobbnál jobb filmek, jobbnál jobb jelenetek versenyeztek egymással. Érdekes volt megnézni azt is, hogy a csapatoknak mi volt a „saját hungarikuma”! A paletta igen széles és sokoldalú volt. A nyárlőrinci turulmadár mellett megjelent többek között a rovásírás, a déli harangszó, a Vereckei-szoros, a magyar népmesék, a csíksomlyói búcsú, Bíró Lajos, Makovecz Imre, a tiszavirág, de bizony még a Rákóczi túrós és a Túró Rudi is! A bemutatók mellett még egy TOTÓ-t is meg kellett oldaniuk a csapatoknak. Itt a hungarikumokról való ismereteikről tudtak számot adni.

Az eredményhirdetést mindenki izgatottan várta, mert mindenki tudta, hogy az eredmények nagyon szorosak lesznek, és mindössze 1-2 pont fogja csak elválasztani a helyezetteket egymástól. A nyárlőrinci Alföldi betyárok végül a 15. helyen végzett. Nagyon büszkék az eredményre, hisz egy nagyon hosszú munka végére tettek ezzel pontot. Ez alatt az idő alatt érezték, mennyi mindennel gazdagodtak. A csapat tagjai: Golovics Gergő, Palatinus Zalán, Rimóczi Hédi és Szenekné Édes Kornélia.

És hogy mi a tanulsága ennek a versenynek? A zsűri egyik tagja szerint: „Mindaddig, amíg vannak ilyen lelkes fiatalok, addig elmondhatjuk, hogy van magyar jövő a Kárpát-medencében!”