3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2018.12.13. csütörtök, Luca, Otília
  2. |
  3. 4 °C
  4. |

Vakon készítettek szendvicset a diákok

Nem mindennapi eseményben volt részük a lakiteleki és tiszaalpári általános iskola hetedik és nyolcadik osztályos tanulóinak. Maguk is megtapasztalhatták, milyen az, ha a mindennapok során valaki nem támaszkodhat a látására, vagy nem használhatja az egyik karját és kezét. Ezek mellett tapasztalati szakértők segítségével az idősek tiszteletéről és a cigányság helyzetéről is beszélgethettek.

 

A Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház munkatársai, rendszeresen tartanak Esély Órákat, a megye különböző városainak, falvainak általános és középiskoláiban. A szemléletformáló foglalkozások keretein belül a valamilyen hátránnyal élő emberek életébe tekinthet be a fiatal korosztály. Az egyesület munkatársai fontosnak tartják, hogy a gyerekek megismerkedhessenek segítségre szoruló emberekkel, akik elmesélik, hogyan lehet így is teljes értékű életet élni.

Tóth Imréné az idős korosztályról és a nekik járó tiszteletről beszélt a lakiteleki és tiszaalpári fiataloknak, majd arról is szólt, hogy szükség esetén, hogyan és miként segíthetünk az idős embereknek. Az érzékenyítő órán a gyerekek a témával kapcsolatosan egy tesztet is kitöltöttek, amit utána át is beszéltek. Györgye Ilona a cigány kultúráról, a cigányság helyzetről tartott előadást. Ilona nevelőotthonban nevelkedett, több diplomás ápoló, jelenleg a megyei kórházban dolgozik, előadását nagy figyelemmel kísérték a diákok. Csontos-Dér Veronika a Látássérültek Dél-alföldi Egyesületének elnöke, nem született látássérült. Tizenkét évvel ezelőtt egyik napról a másikra veszítette el a szeme világát. Akkor még nem tudta, hogyan alakul a továbbiakban az élete. Mára egy kiegyensúlyozott emberré vált, és látó férjével két kisgyermeket is örökbe fogadtak. Előadásán a tanulók szemellenző segítségével érzékelhették, milyen az, ha valaki nem lát. Szalvétát terítettek a padra, műanyag késsel vágták félbe a zsemlét, majd vajjal kenték meg, később retket és sárgarépát hámoztak, paprikát szeleteltek, hogy végül szendvicset készítsenek maguknak. A feladat nem volt egyszerű, akadt olyan diák, aki „vakon” igen nehezen boldogult ezzel a mindennapi rutinnak számító tevékenységgel.

Boronkay Péter paralimpikon, világ-, és Európa-bajnok triatlonista nemcsak arról mesélt hogyan lehet másfél kézzel élni, hanem elmesélte, hogy mindebből hogyan tudott előnyt kovácsolni. A Mercedes-Benz Gyár KMSE sportolója úszás sportágból indult, majd 2007-ben fordult a paratriatlon felé, amiben hétszeres világ-, és kilencszeres Európa-bajnok, valamint a Riói Paralimpia 9. helyezettje lett. Előadásán képekkel és élménybeszámolóval mutatta be a triatlon sportágat, bajnoki érmeit és protézisét a gyerekeknek.

- Az egyesület munkatársaival rendszeresen járjuk a megye településeit, hogy minél több gyermeknek mutathassuk meg az idősek és a fogyatékossággal élők mindennapjait, minden nehézségével együtt, ezzel is nagyban hozzájárulva a gyerekek érzékenyítő neveléséhez. Az elmúlt négy évben közel ötezer gyermekkel és fiatallal találkoztunk, akik nagy érdeklődéssel figyelték az előadásokat, sok kérdéssel fordultak az előadók felé – nyilatkozta Boronkay Péter.