3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2019.12.07. szombat, Ambrus
  2. |
  3. 3 °C
  4. |

Tiszakécskei diákok mutatták be zenei tudásukat

A Móricz Zsigmond Általános Iskola és Gimnázium Alapfokú Művészetoktatási Iskola diákjai hatalmas sikert arattak, azon a hangversenyen, amelyen bemutatkozhattak a nagy közönség előtt.

 

Minden évben a Móricz Zsigmond Nap (MÓZSINA) előestéjén mutatkoznak be a zenét és éneket tanuló diákok. A művelődési központ színháztermében megjelenteket Gergelyné Györki Edina a Móricz Zsigmond Oktatási Intézmény, igazgató helyettese köszöntötte. Ezt követően a diákok léptek a színpadra. Elsőként a Fülemüle citerazenekar, akik gyergyói népdalokat adtak elő. Őket követte a Piros Pántlikás együttes, akiktől jászsági és bácskai dalokat hallhatott a közönség. Barczi Evelin hegedűn, Bőszény Anna pedig szaxofonon játszott. A hegedű duóban Fürstner Fruzsina és Tiborc Martin szerepelt. Pásztor Noémi, aki a szegedi Lieto Művészeti Iskola tiszajenői tagozatának népi énekszakos növendéke, moldvai csokrot adott elő. Tenorkürtön Barcsa Levente játszott. Bagi Gréta ezen a hétvégén részt vesz a VII. Országos Szaxofonversenyen. A tiszakécskei hangversenyen is bemutatta, milyen jól bánik a hangszerével. Koncz Tamás zongorajátéka után Preszmer Flóra énekelt, aki 2017-ben megnyerte a Golden Voice énekverseny nagydíját Szegeden. Zongora művek következtek: Járvás Dániel, Nagy Viktor és Radics Alex előadásában. A program utolsó két számát az AMI Jazz Band adta elő.