1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 19 °C
  4. |

Nem lesznek kiscsoportos foglalkozások az iskolában

Nem terveznek júniusban kiscsoportos foglalkozásokat a nyárlőrinci Buzás János Általános Iskolában. Ezt Tóthné Nagy Ilona intézményvezető jelentette ki.

 
 

Amint az már közismert, az általános és középiskolák június 2-tól fogadhatják, kiscsoportos formában ismét a diákokat. A nyárlőrinci intézmény azonban ezzel nem számolnak. A tanárok a tanulókkal, az elmúlt időszakban, fel tudták venni a kapcsolatot vagy online, vagy nyomtatott formában, így kapták meg a diákok a tananyagot, és ez alapján küldték vissza a feladatokat, munkafüzeteket. A mostani döntés tehát azt jelenti, hogy az intézménybe nem kell továbbra sem bejárni a gyerekeknek, a feladatokat ugyan úgy kapják, mint ahogyan eddig. Továbbra is fenntartják tehát a távoktatást. Tóthné Nagy Ilona intézményvezető hozzátette, hogy ez az ő döntésük volt. A szülők nem kérték, hogy tartsanak kiscsoportos foglalkozásokat, így marad ez az oktatási módszer. Minden marad tehát ugyan úgy, mint március közepe óta.

 

Ez elmúlt időszak alatt voltak olyan pedagógusok, akik a járvány idején is bementek az iskolába, és folyamatosan tartották a kapcsolatot a diákokkal. Április 4-e óta működik a napközis ügyelet, mert van négy, öt olyan kisdiák, akire a szülője nem tud vigyázni. Ők az óta folyamatosan az iskolában vannak, és ott végzik el a feladott tananyagot. Tartják a kapcsolatot a tanító nénikkel, a napközis nevelők figyelnek rájuk.

Az intézmény felmérést végez azzal kapcsolatban, hogy június 16-tól, augusztus közepéig ki igényel felügyeletet a nyáron, mert a nyári táborozást elhalasztották egy évvel későbbre. Nyári napközis tábort tehát nem szerveznek, de felügyeletet biztosítani fognak igény szerint, mondta Tóthné Nagy Ilona.

A kényszer szünet alatt az intézményben megtörtént a tisztasági takarítás, jelenleg is folyamatosan dolgozik a takarító néni, a néhány diák miatt. A kültéri játékokat is megtisztították, fertőtlenítették. Az intézmény vezetője, helyettese és a pedagógiai asszisztens, szinte minden munkanapon bent volt és van az iskolában. A beiratkozás rendben lezajlott, tizenhét első osztályos kezdi majd meg szeptemberben a tanulmányait. A bizonyítványosztás időpontját még nem véglegesítették. Elképzelhető, hogy külön lesz az alsós és a felsős tagozatosoknak az intézmény udvarán, hogy ne egyszerre legyen bent a százhatvan tanuló. Először az alsósokét tartanák meg, majd utána a felsősökét. Ezt követően minden diák elvonulna a saját osztályába. A ballagással kapcsolatban olyan döntés született, hogy június 19-én tartanák meg a művelődési házban. Az elképzelések között az szerepel, hogy csak a szülők legyenek jelen, meg természetesen a nevelőtestület tagjai, rajtuk kívül senki más. Ebben az évben tizenkilencen fejezik be a nyolcadik osztályt a Buzás János Általános Iskolában.