3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2021.09.16. csütörtök, Edit
  2. |
  3. 30 °C
  4. |

Küzdelmes mérkőzésen igazságos döntetlen született

Ötödik felkészülési mérkőzését játszotta a Tiszakécskei LC labdarúgó csapata. Ezúttal hazai pályán, a Városi Sportcentrumban fogadta a Hatvan gárdáját.

 

Legutóbb december 6-án találkozott a két csapat egymással az előre hozott tavaszi bajnoki mérkőzésen. Akkor sima 4–1 arányú győzelmet arattak a kécskeiek. Most a felkészülés utolsó fázisa felé közeledik mind a két csapat, így az egyébként zárt kapus mérkőzés a nézők számára is érdekesnek ígérkezett volna. A mérkőzés tíz perccel később kezdődött, mert a vendégek nem jöttek ki időben melegíteni. A hazaiak kezdték jobban a játékot, és már az ötödik percben megszerezték a vezetést. Gyurján Bence a bal oldalon cselezgetett a tizenhatoson belül, majd kapura lőtte a labdát, ami az egyik hazai védő lábáról a hálóba pattant 1–0. A 43. percben Gyurjánt buktatták a tizenhatoson belül, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt. A büntetőt Albert Ádám végezte el, de gyatra, jobb aló sarokba tartó lövését a hatvani kapus hárította. A 62. percben Sárközi Szabolcs húsz méterről kilőtte a bal alsó sarkot 1–1. Legközelebb február 21-én játszik előkészületi mérkőzést a Tiszakécske, akkor a Vác csapatát fogadják.

Tiszakécskei LC– FC Hatvan 1–1 (1–0)

Tiszakécske, zárt kapuk előtt, vezette: Katona Balázs (Lichtenberger István, Molnár Alex).

Tiszakécske: Molnár (Tímár 59.) – Oláh, Fülöp (Horváth Adrián 59.), Kiprich, Farkas, Ternován (Szabó D. 70.), Horváth Attila, Pongrácz, Albert, Gyurján (Zvara 46.), Pál (Garacs 70.). Vezetőedző: Nagy Sándor

Hatvan: Jaroslav – Labát (Katona 77.), Juhász, Markos, Purzsa, Karácsony, Bárkányi, Virág, Mundi, Sárosi (Szabó R.77.), Sárközi (Simon 77.). Vezetőedző: Gulyás Gábor

Gólszerző: Gyurján 5., ill. Sárközi 62.

A találkozó után Nagy Sándor nyilatkozott a csapata játékáról. – Küzdelmes mérkőzést játszottunk, nagyon sok lehetőségünk volt, de sajnos nem tudtuk őket kihasználni. Az első játékrészben tizenegyest hibáztunk, ami döntőnek bizonyult. A második félidőben az ellenfelünk eltalálta a kaput, ezzel tudtak egyenlíteni. Ez most így sikerült, dolgozunk tovább.