3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2021.04.23. péntek, Béla
  2. |
  3. 13 °C
  4. |

Sima tiszakécskei győzelem a Tiszaújváros felett

Az NB III.-as labdarúgó bajnokság Keleti csoportjában a 27 fordulót bonyolították le. A Tiszakécskei LC a Termálfürdő FC Tiszaújváros csapatát fogadta.

 

Öt gól, három kapufa, két kiállítás. Röviden így lehetne összefoglalni a mérkőzést. Az első hazai gólhoz még negyedóra sem kellett. Szabadrúgás után Kiprich fejelt középre, Kalmár mellel levette, és közelről a kapu közepébe lőtt 1:0. Négy perc múlva jött a második. Fülöp saját térfelének közepéről végzett el szabadrúgást. Az előre vágott labdára Simon startolt, hagyta, hogy egyet pattanjon, majd 12 méterről a kapuba vágta 2:0. A 39. percben Bussy mezénél és karjánál fogva visszahúzat a kiugró Pongráczot, amiért a játékvezető kiállította. A második félidőben is folytatódott a gólok sora. Bő egy óra elteltével Simon adott be a bal oldalról, a labdát a kapus kiütötte, pontosan Albert elé, aki Ternovánhoz továbbított. A középpályás első lövése még kijött az egyik vendégjátékosról, de ismét hozzápattant és estéből a hálóba pofozta a játékszert 3:0. A csereként beállt Szabó Dávid mindössze négy percet töltött a pályán, mikor gólt szerzett. Páltól kapott labdát a baloldalon és nehéz szögből a kapuba továbbított 4:0. Két perccel a rendes játékidő lefújása előtt Pongrácz jó labdát adott a jobb oldalon felfutó Pálnak, aki bevitte a tizenhatoson belülre és a kapus lába között a hálóba gurított 5:0. Egy perccel később Vincze durván felrúgta Pongáczot, amiért ő is hamarabb mehetett zuhanyozni.

Tiszakécskei LC–Termálfürdő FC Tiszaújváros 5:0 (2:0)

Tiszakécske, vezette: Borbás Bottyán Aurél (Zahorecz Roland, Bereczki Bence).

Tiszakécske: Molnár – Oláh (Pál 77.), Kalmár (Galacs 65.), Albert (Horváth Adrián 65.), Horváth Attila, Pongrácz, Farkas, Simon (Szabó D. 77.), Kiprich, Gyurján (Ternován 41.), Fülöp. Vezetőedző: Nagy Sándor

Tiszaújváros: Tóth Cs. – Vincze, Kristófi (Kerekes 66.), Gelsi, Papp, Bussy, Csocsánszki (Tóth S. 50.), Lőrincz (Tóth Á. 77.), Márton (Csernák 50.), Bene, Vámos (Lakatos 66.). Vezetőedző: Gerliczki Máté

Gól: Kalmár 13., Simon 17., Ternován 64., Szabó D. 81., Pál 88. Sárga lap: Fülöp 27., Kiprich 55., illetve Csocsánszki 12., Bene 65. Kiállítva: Bussy 39., Vincze 89.

– A meccs képe alapján teljesen megérdemelten nyertük meg a mérkőzést, nyilatkozta Nagy Sándor vezetőedző. – Egy nagyon jól felkészített Tiszaújvárossal találkoztunk, és ennek tudatában mentünk ki a pályára. Megleptek minket az agresszív letámadásukkal, de ezt gyorsan tudtuk korrigálni, és magabiztosan szereztük meg a vezetést. Ez az 5:0 nagyon soknak tűnik, jól is hangzik, de hozzáteszem, hogy rúgtunk még három kapufát és rengeteg helyzetet kihagytunk. Ez az eredmény nagyon hízelgő az ellenfelünkre nézve. Örülök annak, hogy öt játékos rúgta az öt gólt.

– Nagyon örülök a gólomnak. Pál Andristól hatalmas labdát kaptam, amit sikerült elérnem, és át tudtam emelni a kapus fölött, mondta Szabó Dávid.


Resource id #243