1. 2024.05.10. péntek, Ármin, Pálma
  2. |
  3. 21 °C
  4. |

Kemény mérkőzés vár a Tiszakécskére a fővárosban

A Merkantil Bank Liga NB II-es labdarúgó bajnokság a hétvégén a harmincadik fordulóval folytatódik. A Tiszakécskei LC, a jelenleg a tabella második helyén álló, Vasas FC otthonába utazik.

A fővárosi csapat a legutóbbi fordulóban 3-1 arányú vereséget szenvedett a listavezető Nyíregyháza Spartacus FC-től, de így is a második helyet foglalja el a tabellán. A Vasas egyértelmű célja a feljutás az első osztályba. Ez most annyival lett nehezebb a számára, hogy az ETO FC Győr 1–0 arányú vereséget szenvedett a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gárdájától a 29. fordulóban. Így gyakorlatilag mind a két csapat három-három pont hátránnyal követi a Vasast. Éppen ezért a fővárosi klub mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy legyőzze a Tiszakécskei LC-t.

A Tisza-partiak legutóbb hazai pályán 2-0 arányban győzték le a Kolorcity Kazincbarcika SC-t. Hosszú idő, több mint hét hónap után örülhettek ismét a tiszakécskei szurkolók csapatuk otthoni győzelmének. A találkozó gyakorlatilag már az első félidőben eldőlt. A 9. percben Grünvald Attila talált a barcikai kapuba, aki erről így beszélt: A jobb oldalon Vajda Roli tette vissza a passzt Kocsis Dominiknek, aki felnézett, és beívelte a labdát. Én mélységből érkeztem és becsúsztattam a kapuba. Nem volt könnyű mérkőzés, küzdöttünk egymásért, azt hiszem ezúttal nagy betűs CSAPAT voltunk. Hajtott mindenki a győzelemért és sikerült is behúzni a három pontot. Ezen a találkozón éreztem igazán egységesnek a csapatot. Mindenki csúszott, mászott, kisegítette a másikat és szerintem ez volt a győzelemnek a kulcsa.

A tiszakécskei játékos beszélt a hétvégi Vasas elleni mérkőzésről is: Azt hiszem, hogy az egy kőkemény találkozó lesz. Nyilván a fővárosi gárdának az a célja, hogy feljusson. Biztos vagyok abban, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, de mindent megpróbálunk tenni annak érdekében, hogy Budapestről el tudjuk hozni a három pontot.

Balogh Pál vezetőedző is hasonlóan vélekedett: Amennyiben sikerül megismételnünk azt a hozzáállást, amit a Kazincbarcika ellen, és annyi akaratot, alázatot és tüzet teszünk a játékba, akkor talán még meglepetést is tudunk okozni, mondta.

Tény és való, hogy a Tiszakécske nincs könnyű helyzetben, hiszen jelenleg a tizenhetedik helyen áll, hat ponttal lemaradva a már nem kieső helyen álló Pécstől. A hátralévő mérkőzéseken tehát mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy pontokat gyűjtsenek. Ennek egyik állomása lesz a Vasas elleni találkozó, amin a fővárosi csapat az esélyesebb, de labdarúgásban sok minden előfordulhat, és számtalan példa van arra, hogy a gyengébbnek mondott csapat is tud győzni a sokkal esélyesebb ellen.

A Vasas FC-Tiszakécskei LC találkozó vasárnap 17 órakor kezdődik Budapesten az Ilovszky Rudolf stadionban.

A Tiszakécskei LC-hez köthető még az hír, hogy az egyesület megkapta a Magyar Labdarúgó Szövetség Licencadó Bizottságától a jogot arra, hogy az elkövetkezendő, 2024/2025-ös bajnokságban is a másodosztályban induljon. Ez azt jelenti, hogy amennyiben nem esik ki a csapat az NB II-ből, akkor jövőre is játszhat a másodosztályban.