3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2023.02.03. péntek, Balázs
  2. |
  3. 2 °C
  4. |

Kézműves foglalkozáson vehettek részt a nyárlőrinci diákok

Talán húsz éve is van annak, hogy karácsony előtt kézműves foglalkozásokat tartanak a nyárlőrinci általános iskolában. Utoljára 2019-ben volt, mert a járvány közbeszólt, de most ismét megmutathatták ügyességüket a helyi diákok.

 

A kézműves foglalkozásokat, mindig az első adventi gyertya meggyújtása előtti szombatra szervezik, hogy másnap már mindenki meg tudja gyújtani otthon az első gyertyát. A hagyományokhoz híven ezúttal is kilenc órára hirdették meg az eseményt, de a pedagógusok, már jóval korábban bementek az intézménybe, hogy előkészítsenek mindent a foglalkozásokhoz. Minden tanteremben más és más dolgokat lehetett készíteni, így fonalból kis sapkát, adventi mécsest, képeslapot, üvegmatricát, dekorgumiból karácsonyfadíszt, és természetesen adventi koszorút. A gyerekek sok mindent ki akartak próbálni. A kisebbeket elkísérték a szülők, akik segítettek nekik. Az adventi koszorúhoz hozniuk kellett az alapot, gyertyát, a többi dekorációs kellékeket az iskola biztosította hozzá. A szülői munkaközösségtől pedig anyagi támogatást kaptak. A kézműves foglalkozásokat ezúttal is Feketéné Rab Edit tanító néni szervezte. Az elkészített tárgyakat természetesen hazavihették a gyerekek.