1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

Koncentrált játék szükséges a pontok gyűjtéséhez

A Merkantil Bank Liga NB II.-es labdarúgó bajnokság őszi fordulójának utolsó mérkőzését játsszák vasárnap a csapatok. A Tiszakécskei LC a Budafoki MTE otthonába utazik, hogy gyarapítsa pontjainak a számát.

A hazaiak a 15. helyet foglalják el jelenleg a tabellán, miután az elmúlt fordulóban Soroksáron tudtak győzni 2–1 arányban. Ez pedig azt jelentette számukra, hogy kicsit távolodtak a kieső zónától. A fővárosi csapat az eddig lejátszott tizennyolc mérkőzésből ötöt megnyert, hat alkalommal döntetlent játszott, hétszer pedig vesztesként hagyta el a pályát. Mátyus János irányítása alatt harcosabb arcát mutatja a csapat, és a végsőkig küzdenek, hogy sikert tudjanak elérni. Így lesz ez minden bizonnyal vasárnap is, amikor a Tisza-parti kisváros csapatát fogadják, akik a Dorog elleni vesztes mérkőzést a Békéscsaba elleni győzelemmel kiküszöbölték. A tiszakécskeieknél is nem régen volt edzőváltás, így még csiszolódni kell edzőnek és játékosoknak, hogy jól összeszokjanak. Ennek jelét már megmutatták az elmúlt fordulóban, amikor a városi sportcentrumban le tudták győzni 2–0 arányban, a jelenleg kieső helyen álló Békéscsabát.

A találkozó második gólját Geiger Norbert szerezte, aki eddig adós maradt a gólokkal, igaz nem is sok lehetőséget kapott eddig sem Visinka Edétől, sem pedig Klausz Lászlótól, de sérülés is nehezítette a játékát. Az őszi szezonban ez volt az első találata. – Örültem annak, hogy végre a kezdő csapatban kaptam szerepet. Ezt próbáltam meghálálni minél jobb játékkal, a góllal, szerencsére győzelemmel tudtuk elhagyni a pályát a Békéscsaba ellen, mondta Geiger Norbert. – A gólom előtt bal oldalról jött a beadás, de túlságosan a rövid sarokra. Próbáltam betolni középre, Horváth Zoli szépen zárta a védőt, így sikerült a hosszú sarokba lőni a labdát. A válogatott miatti két hét szünet jól jött nekünk, volt mit megbeszélni az öltözőben, és a pályán egyaránt. Nagyon jó edzéseket tartott a mester, próbálta a csapat kohéziót és a játékrendszereket erősíteni ebben a két hétben, és ez eredményesen sikerült. Szeretnénk folytatni ezt a győzelmet a hátra lévő két idegenbeli mérkőzésen is, mert akkor ott lennénk a táblázat közepén is így várhatnánk a tavaszi mérkőzéseket.

Klausz László is hasonlóan nyilatkozott. – Örülünk annak, hogy sikerült a Békéscsabát legyőznünk. A még hátralévő két idei mérkőzésen két felszálló ágban lévő csapattal a Budafokkal és a Mosonmagyaróvárral fogunk találkozni. Úgy néz ki, hogy ezeken a mérkőzéseken két középcsapat fog egymás ellen játszani. Mi jelenleg ott a 14. helyen állunk. A két találkozótól olyan derbit várok, ahol jó és koncentrált játékkal el tudunk hozni néhány pontot, tette hozzá a vezetőedző.

A vasárnapi mérkőzés 13 órakor kezdődik a Budafoki MTE sporttelepén.