1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

Kiváló körülmények között gyakorolnak a tiszakécskei labdarúgók

Nem unatkoznak a törökországi edzőtáborban a Tiszakécske LC NB. II-es labdarúgó csapatának játékosai. Napi három edzéssel készülnek a tavaszi folytatásra.

 

Szerdán érkeztek meg Sidebe, ami vonzó turista központ a török riviérán, és ahol két órával előrébb jár az óra, mint nálunk. A kipakolás után már délután edzést vezényelt Klausz László vezetőedző a játékosoknak. Mivel esett az eső, így nem a pályára mentek ki, hanem a konditeremben dolgoztak. Csütörtökön is hasonló időjárás volt, így délelőtt és délután is az erősítő feladatokat végeztek a keret tagjai. Pénteken már elállt az eső, így délelőtt a pályán tartották a szakmai stáb tagjai a gyakorlatokat. Ebéd után a konditeremben folytatódott a munka, majd ismét a pályán végeztek a feladatokat a fiúk. Így lesz majd az elkövetkezendő időben azokon a napokon, amikor nem felkészülési találkozón vesznek részt a játékosok.

Holecz Péter technikai vezető elmondása szerint kiválóak a körülmények a gyakorlásra. Kilenc pálya áll a csapatok rendelkezésére, valamennyi élőfüves, műfüves nincs közöttük. Külön van bemelegítő és külön olyan, amelyen a mérkőzéseket játszhatják a csapatok. A tiszakécskeieken kívül ugyanis több magyar klub kerete is ott tartózkodik, még pedig a szintén másodosztályú MTK Budapest, és a Szeged-Csanád Grosics Akadémia, a Kisvárda NB. I-es és NB. III-as gárdája, de a török U19-es válogatott tagjai is ott gyakorolnak. Rajtuk kívül még lengyel csapatok is ezt a helyszínt választották az edzőtábor színhelyéül.

Az időjárás egyébként megfelelő, plusz tizenöt fok körül van a levegő hőmérséklete. Az eredeti tervektől eltérően azonban nem szombaton, hanem vasárnap délután, magyar idő szerint 13 órakor játssza első felkészülési mérkőzését a Tiszakécskei LC, a szerb másodosztályban szereplő prishtinai FK Napredak csapatával. Mivel betegségük miatt Csáki Róbert, Pongrácz Viktor és Volent Roland szerdán nem tudott a társasággal elutazni, ők szombaton érkeznek majd Sidebe – Nyilas Elek szakmai igazgatóval együtt – és bekapcsolódnak a munkába.