1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 19 °C
  4. |

Koszovói első osztályú csapat ellen döntetlent játszott a Tiszakécskei LC

Lejátszotta második előkészületi mérkőzését a Törökországban tartózkodó Tiszakécskei LC NB II.-es labdarúgó csapata. Az ellenfél a koszovói első osztályban játszó, és a tabellán hatodik helyen tartózkodó KF Llapi volt.

 

Döntetlennel ért véget a második felkészülési találkozó, ami nagyon jó benyomást tett Klausz László vezetőedzőre. – Nagyon jó iramú mérkőzést vívtunk a koszovói élvonalban játszó KF Llapi csapat ellen, nyilatkozta a találkozó után Klausz László. – Az a célom, hogy most a szerdai napon és majd pénteken is hasonló kaliberű csapattal találkozzunk. Nem akarok nagy szavakat használni, de rendkívül jó iramú mérkőzést játszott a két csapat, egy nagyon jó minőségű pályán. Az ellenfelünk nagyon karakteres volt, gyors támadóik, nagy darab játékosaik voltak, ennek ellenére nagyon jól teljesített a csapat. Az első félidőben nem esett gól, az ellenfelünk nem tudott kialakítani helyzetet, annak ellenére, hogy nyitott játékot játszottunk. Letámadtuk őket, nagyon sok labdát szereztünk, főleg az első félidőben, az ellenfél térfelén. Mind a két játékrészben volt négy, öt kidolgozott akciónk, nem csak pontrúgásunk. Az első félidőben még nem esett gól, de a másodikban Vólent révén megszereztük a vezetést. Ezt követően Gyurján kiharcolt egy tizenegyest, sajnos ezt Vólent kihagyta, pedig, ha berúgja, akkor vezethettünk volna 2–0-ra.

Klausz László elmondta még, hogy nagyon tetszett neki a játék, meg az is, ahogyan a játékosok odatették magukat az egész mérkőzés alatt. A fiúknak is egy bizonyíték az, hogy meg tudják oldani azt, amit a vezetőedző elvár tőlük. A kihagyott tizenegyes egy kicsit megfogta ugyan a csapatot, aminek következményeként egy kontra támadás után a koszovói gárda eltudott menni. Lövésüket először Halasi hárítani tudta, de a kipattanó labdát a hálóba tudták pofozni. Az egyenlítő gólt követően is volt tartása csapatnak. Ebben a felállásban olyan fiatal játékosok kaptak helyet, mint Major, Biben, de olyanok is, akik, betegségük miatt, később érkeztek az edzőtáborba, mint Farkas Norbert, Pongrácz Viktor, Vólent Roland. Ez a találkozó azt tükrözte vissza, hogy a játékosok keményen dolgoznak az edzőtáborban is.

Azok a kerettagok, akik most nem szerepeltek a csapatban, külön edzettek. A szakmai stáb ugyanis ketté vette a társaságot, és nekik délelőtt és délután is edzés szerepelt a programban. Pénteken a csapat másik fele játszik majd mérkőzést, szintén egy koszovói első osztályú csapattal. Akkor viszont, akik szerdán játszottak edzeni fognak. A csapat szombaton érkezik majd haza, és a jövő héten már ráfordulnak a tavaszi fordulókra.

Tiszakécskei LC-KF Llapi 1-1 (0-0)

Tiszakécske: Halasi – Oláh M., Kiprich, Máté Zs., Farkas N., Major, Pongrácz, Biden, Gyurján, Winkler, Vólen.

Gólszerző: Vólent