1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

Zamostny nélkül is szeretne eredményes lenni a Tiszakécske

A válogatott mérkőzések miatt két szünet volt a Merkantil Bank Liga NB II.-es labdarúgó bajnokságban. Vasárnap a 29. fordulóval folytatódik a játék, melyben a Tiszakécskei LC gárdája a Szeged-Csanád Grosics Akadémia csapatához utazik.

Minden másodosztályú csapat kihasználta a lehetőséget és megpróbált a legjobban felkészülni, a még hátralévő mérkőzésekre. A Tiszakécskei LC az elmúlt hét végén felkészülési mérkőzést játszott, az NK Osijek (Eszék) csapatával Felcsúton. Az ellenfél a horvát labdarúgó bajnokság első osztályában szerepel, és nem is rosszul, mert jelenleg a harmadik helyet foglalja el tabellán. Klausz Lászlót a tiszakécskeik vezetőedzőjét arról kérdeztük, hogyan telt ez a két hét, amikor nem játszottak bajnoki mérkőzést.

- Sokat dolgoztunk ez alatt az idő alatt, és próbáltuk élesíteni a dolgokat. Az elmúlt héten pénteken játszottunk a horvát nemzeti bajnokság első osztályában szereplő Eszék csapatával, és 0-0-as döntetlent értünk el. A találkozón kihagytunk egy óriási helyzetet, így azt mondhatom, hogy teljesen partiban voltunk az ellenfelünkkel. Továbbra is az a problémák, hogy taktikában, futó mennyiségben és játékban is felvesszük a versenyt az ellenfeleinkkel, de az i-re a pontot nem tudjuk feltenni a pontot a végén, vagyis nem tudunk gólt rúgni. Abban kell még javulnunk, hogy a helyzeteinket jobban kihasználjuk, mondta Klausz László. - Azért is játszottunk most egy erősebb ellenféllel, mert a bajnokságban is erősebb ellenfelek következnek. Az Eszék ellen mindenki kapott játéklehetőséget, a fiatalok is, és ők sem keltettek rossz benyomást, sőt egy két olyan dolgot láttam náluk, amiből a későbbiekben tudunk majd profitálni. Tíz forduló van hátra a bajnokságból, ebből ötöt olyan csapatokkal játszunk, akik ott vannak a tabella elején. Fontos lenne számunkra az, hogy egy-két bravúrt végrehajtsunk, ahhoz, hogy az utolsó öt fordulóban, amikor a tabella végén lévő csapatokkal játszunk. Jó lenne, ha kecsegtető helyen lennénk akkor a tabellán, tette hozzá a vezetőedző.

Vasárnap a Szeged-Csanád Grosics Akadémia otthonába látogat a Tiszakécskei LC, akik jelenleg a hatodik helyet foglalják el a tabellán. A középmezőny nagyon sűrű, gyakorlatilag egy-két pont választja el egymástól a csapatokat. A 10. helyezett Budafok és a 15. Siófok között mindössze három pont a különbség. (A Tiszakécskének jelenleg 34 pontja van.) Így, ha valamelyik csapat pontokat veszt, vagy éppen nyeri a mérkőzést, akkor nagyon gyorsan változhat a tabellán elfoglalt helye. Éppen azért a Tiszakécskének nagyon fontos lenne Szegeden pontot, pontokat szerezni.

- A játékosok egyéni fejlődése szempontjából nagyon fontos az, hogy folyamatosan komoly mérkőzéseket játszunk, mert így tudnak fejlődni. Kilencven percig folyamatosan koncentrálni kell ahhoz, hogy jó eredményt tudjunk elérni. A másodosztályban nem a tudás beli különbség a döntő, hanem az, hogy ki hogyan tud mentálisan felkészülni egy-egy mérkőzésre, hangsúlyozta Klausz László.

A vezetőedző elmondta még, hogy sajnos Zamostny Balázs az egyik edzésen megsérült, ami azt jelenti, hogy a csapat leggólerősebb játékosa kiesett. Kluasz László azonban bízik abban, hogy a csapatban lesznek olyan játékosok, akik a Szeged elleni meccsen úgy tudnak hozzá tenni a játékhoz, hogy eredményesek legyenek. Azok a csapatok, akik a Tiszakécske előtt vannak akár a center, a két szélső, vagy akár a tízes pozícióban lévő játékosok több gólt szereznek. A Tisza-parti csapatban Zamstnyn és Horváth Zoltánon kívül a szélsők nem nagyon remekelnek a gólszerzésben. A védők szögletekből, szabadrúgásokból szerezhetnének gólokat. Az lenne a jó, ha a csapat egységesen tudna hozzájárulni a gólok megszerzésében, mert akkor biztosan előrébb tudnának lépni, vélekedett vezetőedző.

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Tiszakécskei LC mérkőzés vasárnap 17 órakor kezdődik a Szent Gellért Fórumban.