1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

Megérdemelt bajai siker született Tiszakécskén

A vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 21. fordulójában a Tiszakécskei LC II otthonába látogatott a Bajai LC. A találkozó végén a vendégek örülhettek.

 

Hamar elkezdte a gólszerzést a Baja, mert már a 12. percben Baráth Bence kapujában landolt a labda. Igaz, erről a kapus nem tehetett. Csiki Noel a jobb oldalon kapott hosszú labdát, a kapu felé iramodott és 15 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot 0-1. Nyolc perccel később szinte megismétlődött a jelenet, csak ezúttal középen kapta a labdát Csiki, de ugyan úgy elfutott, és ugyan úgy a jobb alsóba helyezte a játékszert 0-2. A 36. percben Vachtler előtt adódott lehetőség, de két alkalommal is Sztuhák remekül védett. A 40. percben egy balról belőtt labdát Csiki egy méterről próbálta a kapuba továbbítani, de Baráth a helyén volt. Az első félidő hajrájában Goretich lefutotta a hazai védőket, és már tiszta helyzetből lőtt a bal alsó sarokba 0-3.

Nem tudni, hogy a szünetben mit mondott Bagi Gábor a játékosainak, de eredményesebbek voltak, mint az első félidőben. Az 54. percben Vachtler Csaba szépített 1-3, majd húsz perccel később Oberna Gábor is betalált a bajai kapuba 2-3. A hazai szurkolók már abban reménykedtek, hogy sikerül majd csapatuknak egyenlíteni, de Vukovits 89. percben szerzett góljával végleg eldöntötte a találkozó sorsát 2-4.

A bajaiak hosszú előre vágott labdákkal kísérleteztek, mint ahogyan az várható volt, és ezúttal is bejött. Gyors játékosaik lefutották a hazai védőket, és már az első félidőben jelentős előnyre tettek szert. A második játékrészben hiába próbálkoztak a hazaiak nem sikerült egyenlíteniük, és a bajaiak megérdemelten vitték haza a három pontot.

Tiszakécskei LC II-Bajai LC 2-4 (0-3)

Tiszakécske, 100 néző, vezette: Kaszala Mihály (Csákó Patrik, Szabó Laura Emerencia).

Tiszakécske: Baráth - Benkó, Horváth A., Végső, Varga N. (Hoffmann 26.), Oberna (Alberti 78.), Klemenc. István L., Tóth-Molnár (Szóláth 56.), Németh G. (Pásztor 46.), Vachtler. Technikai vezető: Bagi Gábor.

Baja: Sztuhák - Szolga, Fehér, Knap, Bölcskei, Kerezsi (Vukovits 60.), Csiki (Lóki 91.), Baladin, Goretich (Dózsa 89.), Mezőfi, Urlauber (Kudella 46.). Edző: Koch Tamás

Gólszerző: Vachtler 54., Oberna 74. ill. Csiki 12., 20., Goretich 43., Vukovits 89.