1. 2024.06.13. csütörtök, Antal, Anett
  2. |
  3. 19 °C
  4. |

Dekoncentráltan játszott a Tiszakécske Szentlőrincen

A Merkantil Bank Liga NB II-es labdarúgó bajnokság 35. fordulójában Szentlőrincre utazott a Tiszakécskei LC csapata. Nyolc nap alatt ez volt a harmadik mérkőzés, amikor pályára léptek a csapatok.

A kiesés réme fenyegeti a Szentlőrinc csapatát, mert a találkozó előtt a 19. helyen álltak a tabellán. A legutóbbi három mérkőzésből csak egy pontot gyűjtöttek. Talán ennek is köszönhető, hogy a klub vezetése úgy döntött pénteken, hogy megválik Domján Attila vezetőedzőtől és helyette a másodedző, Pichler Gábor irányítja a csapatot.

A tiszakécskeieknél jó a hangulat uralkodott, az elmúlt csütörtöki MTK felett aratott győzelem után. A játékosok már több találkozón is bizonyították, hogy tudnak küzdeni egymásért és a csapatért, és ez legjobban az MTK ellen csúcsosodott ki. Éppen ezért kedvezően várták a találkozót.

Nem jól kezdődött a találkozó a Tiszakécske szempontjából. A 10. percben László Dávidot szabálytalanul választották el a labdától a védők a tizenhatoson belül, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt. A büntetőhöz Grumics állt oda, és bár Halasi rajta volt a labdán, de a jobb felső sarokból nem tudta kiütni 1-0. Hat perccel később Prokop ütötte el Pongráczot, szintén a büntető területen belül, amiért a Tiszakécske kapott tizenegyest. Erdei futott neki a labdának, a hazai kapus védett, de a játékvezető megismételtette. A második rúgást azonban már nem tudta hárítani 1-1. A második játékrész is büntetővel kezdődött, és ezúttal is László Dávid ellen szabálytalankodtak a kécskei védők a 49. percben. Grumics tizenegyesét védte Halasi. Az 50. percben egy szögletrúgás után azonban már ő is tehetetlen volt Keresztes, szöglet utáni fejesével szemben 2-1. Nyolc perccel később megismételték a jelenetet a hazaiak, csak ezúttal Lénárt fejéről került a hálóba a labda 3-1. A 91. percben Zamostny 16 méterről a bal sarokba bombázott 3-2.

- Dekoncentrált volt az egész társaság az elejétől fogva. Lehet, hogy túlsokat gondoltunk az MTK győzelem után, hogy itt nem kell belerakni mindent. De pontosan erről beszéltünk, hogy azt a győzelmet nem kell túlértékelni. Azért ezen a mérkőzésen nem adtak pontot, mert korábban megvertük az MTK-t, és ez sajnos bejött. A következő mérkőzéseken tovább kell gyűjtenünk a pontokat, nyilatkozta Klausz László.

Szentlőrinc-Tiszakécskei LC 3-2 (1-1)

Szentlőrinc, 500 néző, vezette: Bana Gergely (Aradi József, Mayer Gábor)

Szentlőrinc: Prokop - Lénárt, Tamás L., Keresztes B., Erdélyi B., Múcska (Daróczi 78.), Havas, Kesztyűs (Radoesvevics 84.), Pintér (Novák 70.), Grumics, László D. (Rétyi 70.). Megbízott edző: Pichler Gábor

Tiszakécske: Halasi - Balázs B., Máté Zs. (Szekér a szünetben), Csáki, Farkas A., Vajda, Erdei (Vachtler 76.), Kiss N. (Oláh a szünetben), Pongrácz, Győri (Horváth Z. a szünetben), Geiger (Zamostny 59.). Vezetőedző: Klausz László

Gólszerző: Grumics a 12., Keresztes a 50., Lénárt az 58., ill. Erdei a 19., Zamostny a 91. percben.