1. 2024.02.23. péntek, Alfréd
  2. |
  3. 11 °C
  4. |

Vetélkedőn mérték össze tudásukat a tiszakécskei diákok

Hatvan éves lett a Tiszakécskei Móricz Zsigmond Gimnázium. A jubileum alkalmából ismét megrendezték a hagyományos Móricz Zsigmond Napot. A diákok vetélkedőn mérték össze ismeretüket és tudásukat az intézményükről.

 

Jeles évfordulót ünnepel a Tiszakécskei Móricz Zsigmond Gimnázium ebben az évben, mégpedig a fennállásának a hatvanéves évfordulóját. Miből is állt ez a hatvan év? 2160 tanítási hétből, 10860 tanítási napból, és 680400 tanórából. Ha ehhez hozzátesszük még, hogy negyven évvel ezelőtt rendezték meg először a Móricz Zsigmond Napot (MÓZSINA), akkor igazán elmondhatjuk, hogy a számok magukért beszélnek. A korábbi években ez az őszi vetélkedő több napos volt, és komoly feladatok vártak a diákokra, nem csak a gimnázium falain belül, de a városban is. Nem mintha most nem lettek volna nehéz feladatok, de most jobban össze lett sűrítve.

A kilenc osztály diákjait és a nem kevés számú zsűri tagjait Gergelyné Györki Edina intézményvezető-helyettes köszöntötte, aki elmondta, hogy mire számíthatnak a diákok ezen a napon. Az osztályok több olyan feladatot is kaptak, amit előre meg kellett oldaniuk. Ilyen volt egy kilencven másodperces film elkészítése arról, hogy milyen lesz, hogyan fog kinézni, és működni egy iskola 2050-ben. Ugyan csak hamarabb kellett elkészíteni a gimnázium szülinapi tortáját, de nem ehető és nem romló anyagból, vagy a névadó Móricz Zsigmond arcképét, nem digitális technikával. Házifeladatként kapták a tantárgyak találkozóját, ahol egy kihúzott tantárggyal kellett beöltöztetniük egyik osztálytársukat. Ebben magát a tantárgyat kellett bemutatniuk. Arról is be kellett számolniuk, hogy milyen volt a divat hatvan évvel ezelőtt. A vetélkedő során számot kellett adniuk arról, hogy hány tanulója van a gimnáziumnak, azokból mennyi a fiú és a lány. Az elmúlt hat évtized alatt hányan vezették az intézményt, és mennyi tabló van a gimnázium falain. Puzzleként pedig ki kellett rakniuk Móricz Zsigmond képmását. A most mutasd meg-ben nem egyszerű szavakat kellett elmutogatniuk osztálytársaiknak. És hogy a sport se maradjon ki FIFA 2023 néven focimeccset játszottak, természetesen számítógép segítségével. A program befejezéseként pedig minden osztály rövid táncot mutatott be.

Szendreyné Kiss Judit intézményvezető úgy értékelte a vetélkedőt, hogy közösségi munka volt, mert minden osztályon lehetett látni az összefogást. Azt kérte, hogy a tanórákon is ugyan így figyeljenek és dolgozzanak a diákok, mint ahogyan a vetélkedőn tették. Az önkormányzat és a Tiszakécske Városért Közalapítvány jóvoltából mind a kilenc osztály kapott egy-egy tortát. A pontszámok összesítése alapján az első helyen végzett a 12/A osztály, akik ötvenezer forinttal lettek gazdagabbak, és egy évig őrizhetik a vándorkupát. Második lett a 11/A osztály, ők harmincezer forintot kaptak, harmadik legtöbb pontszámot pedig a 10/A osztály gyűjtötte, ők húszezer forintot kaptak. Különdíjban részesült, a nem díjazottak közül, a legtöbb pontot gyűjtött 9/B osztály. Szendreyné Kiss Judit megígérte, hogy az elkövetkezendő tanévben is megrendezik a Móricz Zsigmond Napot.