1. 2024.02.23. péntek, Alfréd
  2. |
  3. 11 °C
  4. |

Néptáncosok léptek színpadra Tiszakécskén

Harmadik alkalommal rendeztek néptánctalálkozót Tiszakécskén. A nagyszabású rendezvényre nem csak a környékről, de még Erdélyből is érkeztek fellépők. Az egész napot betöltő programban közel háromszáz fellépő vett részt.

 

Már szombaton délelőtt kezdődött a program, az Arany János Művelődési Központban, amikor is Gulyás László vándormuzsikus bábelőadását nézhették meg az érdeklődők. Délután pedig a néptáncosok léptek a színpadra. Elsőként az Erdélyből, pontosabban Szilágybagosról érkező Dörömbölő Néptáncegyüttes. Őket követte a Cegléd néptáncegyüttes. Kecskemétről három csoport is fellépett, még pedig a Kunság Néptáncegyüttes, a Hírös Néptánc Tanoda Csutora csoportja és a Kurázsi Táncműhely. Lakiteleket a Kösöntyű néptánccsoport képviselte, Kiskunfélegyházát pedig a Padkaporos Táncegyüttes. A helyiek közül is három csoport mutatkozott be, még pedig a Kis-Tisza Néptánccsoport, a Kis-Tisza utánpótlás, valamint a Százszorszép Néptánccsoport. A fellépők sorát a Szeremlei Néptáncegyüttes zárta. Valamennyi szereplő csoport táncát nagy tapssal kísérte a szakértő közönség. A gála befejezéseként minden fellépő csoport ajándékot kapott Haránt Eszter intézményvezetőtől.

Ezzel azonban még nem ért véget a program. A csoportok megvacsoráztak, majd a Duna Művészegyüttes egy órás műsorát nézhették meg az érdeklődők. Természetesen őket is nagy tapssal jutalmazta a közönség. Táncgálát nem lehet úgy befejezni, hogy ne legyen táncház. Ezt már nem a nagyszínpadon, hanem az aulában bonyolították le, ahol a BEB zenekar húzta a talpalávalót. Az egész napos rendezvény házigazdája Gulyás László vándormuzsikus volt. Aki látták a produkciókat azok hatalmas élménnyel lettek gazdagabbak.