1. 2024.05.09. csütörtök, Gergely
  2. |
  3. 20 °C
  4. |

Meggyújtották a második gyertyát Nyárlőrincen

A hagyományoknak megfelelően az óvoda előtti parkban állítják fel minden évben Nyárlőrincen a község adventi koszorúját, melyen a második gyertyát gyújtották meg.

 

Folyamatosan érkeztek a kisgyerekes családok, felnőttek és idősebbek, hogy részt vegyenek a második adventi gyertya meggyújtásán. Varga Imre szervező köszöntötte a jelenlévőket, majd Marsa Lázár általános iskolás olvasott fel egy novellát. Szinte nincs olyan év, hogy az óvónők karácsonyi énekekkel ne szórakoztassák a jelenlévőket. Ez most is így történt.

A második gyertya meggyújtása előtt Kókai Géza református tiszteletes lépett a mikrofon elé, aki elmesélte a négy gyertya történetét. Az adventi koszorún négy gyertya égett. Annyira nagy volt körülöttük a csend, hogy tisztán lehetett hallani, amit beszélgetnek. Azt mondta az első: Én vagyok a béke. De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem, el fogok aludni. És néhány pillanat múlva már csak egy füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdanán fényesen tündöklő lángra. Azt mondta a második: Én vagyok a hit. Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak, nincs értelme tovább égnem. A következő pillanatban egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot. Szomorúan így szólt a harmadik gyertya: Én a szeretet vagyok! Nincs már erőm tovább ég-ni. Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik, hogy milyen nagy szükségük van rám, ezzel ki is aludt. Hirtelen belépett egy gyermek a szobába, és mikor meglátta a három kialudt gyertyát, felkiáltott: De hiszen nektek égnetek kéne mindörökké! – és elkeseredésében sírva fakadt. Ekkor megszólalt a negyedik gyertya: Ne félj! Amíg nekem van lángom meg tudjuk gyújtani a többi gyertyát. Én vagyok a remény! A gyermek szeme felragyogott! Megragadta a még égő gyertyát és lángjával életre keltette vele a többit. Amint azt Kókai Géza elmondta, ha remény gyertyája ég, akkor még nincs veszve semmi, akkor még van jövőnk. Ezen gondolatok jegyében gyújtotta meg a második gyertyát az adventi koszorún. Nem csak gyertya, de gyertya formájú villanyégő is kigyulladt egy másik koszorún, így már két fajta égett.

Ezt követően az alsótagozatos diákok karácsonnyal kapcsolatos dalokat énekeltek. A nyugdíjas klub tagjai minden adventi vasárnap készülnek vala-mivel. Ezúttal mézeskalácsokat készítettek, amivel megkínálták a jelenlévőket. Természetesen nem maradt el a meleg tea és a forralt bor sem.