1. 2024.05.06. hétfő, Ivett, Frida
  2. |
  3. 23 °C
  4. |

Két gólt rúgott előkészületi mérkőzésen a Tiszakécske az Egernek

A Mezőkövesden edzőtáborozó Tiszakécskei LC NB II-es labdarúgó csapata lejátszotta ide harmadik felkészülési mérkőzését. Ezúttal a harmadosztályú Eger SE ellen léptek pályára.

Az előkészületi mérkőzéseknek pontosan az a lényege, hogy különböző posztokon különböző játékosokat próbáljon ki a vezetőedző, és természetesen ennek megfelelően olyan taktikai elemeket is alkalmazzanak, amit majd a bajnoki fordulókon is fel tudnak használni. Az Eger elleni felkészülésmérkőzés is ezt a célt szolgálta. Kis Károly vezetőedző, az előző két mérkőzéstől eltérően ezúttal több helyen is változtatott a kezdőcsapaton. A kaput például Prokop Rostislav védte egész mérkőzés alatt, tegyük hozzá hibátlanul, mert nem kapott gólt. Úgy tűnik, hogy a védelem adott, hiszen rendre a Balázs B., Fodor, Viczián, Szőr Levente négyes szokott kezdeni. A középpályán már több változás is történt, csak úgy, mint a csatársorban. Ennek megfelelően a csapat azt nyújtotta, ami elvárható volt ezen a találkozón - függetlenül attól, hogy az eredmény ilyenkor csak másodlagos - magabiztosan hozta ezt a találkozót. Bár az első játékrészben még nem esett gól, de a második félidőben már kijött a két csapat közötti különbség, ami az eredményben is megmutatkozott.

– A mérkőzést nem kezdtük igazából jól, több hibát is elkövettünk. Ennek ellenére még is tudtunk helyzeteket kialakítani, mert a kontra játékunk jól működött. Ettől függetlenül volt hiányérzetem, mert a lényeg az lett volna, hogy a támadásainkból a befejezés sikerüljön. Ez viszont elmaradt. Húsz perc után feljavultunk, és sorra dolgoztuk ki a helyzeteket. A második félidőben nyújtott játékkal kimondottan elégedett voltam. Nagyon sokszor kerültünk az ellenfél védelme mögé, mind két oldalról több beadást is ki tudtunk harcolni. Két ilyenből tudtuk megnyerni a találkozót, értékelte a csapat teljesítményét Kis Károly.

Tiszakécskei LC-Eger SE 2-0 (0-0)

Mezőkövesdi Zsóry Edzőközpont.

Tiszakécske: Prokop - Balázs B., Fodor F. (Grünvald), Viczián, Bertus L., Szőr, Kryvotsiuk (Kocsis D.), Bencze M. (Torvund), Cipf (Lehoczky), Zamostny, Gyurján (Takács T.)

Gólszerző: Torvund, Takács.

A következő edzőmérkőzését január 24-én hazai környezetben a Tiszakécske, az Újpest csapata ellen. A találkozó 13 órakor kezdődik a városi sportcentrumban.